Connect with us

Hirdetés

technokrata

„Követelhetnek milliókat vagy milliárdokat – egy centet sem kapnak!”

Kütyük

„Követelhetnek milliókat vagy milliárdokat – egy centet sem kapnak!”

A Bittorrent sorsa a tét? Összecsapnak a file-csere és a filmkiadók nagyágyúi.

Minden eddigi próbálkozás csak bevezetője lehet az éppen most zajló jogi csatározásnak, állítják a jogvédők. A Warner Bros. Entertainment, az MGM Pictures, a Columbia Pictures Industries, a 20th Century Fox Films, a Sony BMG, a Universal és az EMI összehangolt pert indított a közismert svéd torrentcsapat, a The Pirate Bay ellen. Céljuk a mai nappal kezdődött perrel, hogy megtörjék az általuk kalóznak minősített üzemeltetőket. Ha ez sikerül nekik, akkor a Bittorrent ikonikus alakja, vagy stílszerűen zászlóshajója süllyedhet el, a svéd kvartett pedig akár két év szabadságvesztést is kaphat, a (dollárban) százezres nagyságrendű kártérítés mellett.

Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm Warg, Peter Sunde Kolmisoppi és Carl Lundström azonban nem aggódik. Az amúgy is liberális svéd törvényeket nem sértik, állítják (már évek óta). A TPB szerverei egy bit illegális, jogsértő adatot nem tartalmaznak, és nem is tartalmaztak sosem. Ehhez tudni kell, hogy a bittorrent file-csere peer to peer alapokon működik, vagyis a központi szerverek csupán abban segítik a peereket, hogy megtalálják a keresett digitális tartalmat tároló PC-ket. Ennek következtébenegy tracker úgy képes akár több terabyte-nyi file-t elérhetővé tenni, hogy az egyes torrentekről csak egy pár (tíz) kilobyte-os állományt tárol.

Visszatérve a TPB üzemeltetőire: a svédek teljes értetlenséggel figyelik az eseményeket. Gottfrid Svartholm Warg a következőképpen nyilatkozott még a múlt hét végén: „Miért csinálják ezt? Már korábban kudarcot vallottak a site leállításával kapcsolatban. Ezúttal sem járnak másképpen. [A site] saját életet él, nélkülünk is [működőképes].” A 22 milliós felhasználói táborral bíró gyűjtőhely másik alapítója, Peter Sunde pedig nyíltan kimondta, mennyire tartja életképesnek az egész hercehurcát: „Nem számít, hogy sok milliót, netán egymilliárdot követelnek [rajtunk]. Nem vagyunk gazdagok, nincs pénzünk miből kifizetni [egy esetleges büntetést]. Nem kapnak egy centet sem.”

A Kalóz-öböl
Egészen regényes időszakot tudhat maga mögött a The Pirate Bay. Üzemeltetőit már rengetegszer akarták bíróság elé citálni – volt, amikor a pedofilizmus támogatásának vádjával (természetesen sikertelenül). A jogvédőknek sikerült hackert beépíteniük a rendszerbe, aki adatokat szivárogtatott ki a svéd kvartetről – hiába.

A jogvédők egyetlen, rövid ideig tartó üzemeltetési szünetet eredményező sikere miatt több százan vonultak utcára Stockholmban, a P2P felfogással szimpatizáló hackerek pedig megtörték először a rendőrség, majd a kormányzat weboldalait is. Ezt követően több olyan tracker szerver is munkába állt, amelyek már szerte a világban dolgoztak, a skandináv ország határain kívül. Sőt, egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet a TPB, hogy egy kis, mesterséges sziget megvásárlásával minden nemzetközi szerzői jogtól függetlenítette volna magát.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés