Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ajándék okostelefon jár a vadiúj Windows 7 mellé

Kütyük

Ajándék okostelefon jár a vadiúj Windows 7 mellé

Operációs rendszer mellé grátisz smartphone.

A Microsoft már javában dolgozik legújabb operációs rendszereinek fejlesztési munkálatain, és azt tervezi, hogy a mobil készülékekre szánt Windows Mobile 7-et, valamint a személyi számítógépekre fejlesztett Windows 7-et egyszerre dobja majd piacra.

A brit Carphone Warehouse pontosan erre építi jelenleg még tervezés alatt álló új akcióját: amennyiben valaki Windows 7 operációs rendszert vásárol majd a cégnél, az bizony egy Windows Mobile 7 szoftveres vadiúj okostelefont kap ajándékba. A valamikor 2009 őszén induló spéci akció persze azért nem lesz teljesen mentes a kötöttségektől, vagyis feltehetően csak 1 napig lesz érvényes, vagy pedig kereskedésenként az első 100 vásárló veheti majd igénybe. Azért egy ilyen akciónak vélhetően a magyar felhasználók is örülnének!

A Windows Mobile 7 a korábbiaknál szebb designt és rendkívül egyszerű kezelhetőséget kap: a fejlesztők kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy az érintőkijelzős telefonokat ne csak cerkával, hanem szimpla ujjmozdulatokkal is könnyedén kezelni lehessen. Az új operációs rendszerben egy felfrissített mobil Internet Explorer kap majd helyet, ezenkívül pedig a médialejátszót is jelentősen továbbfejlesztik a redmondiak.

Mint ismeretes, a Windows Mobile jelenlegi legfrissebb, idén tavasszal debütált változata 6.1-es verziószámot visel magán. Kiszivárgott információk szerint a Windows Mobile 7 mellett készülőben van a Windows Mobile 6.5 is, mely ugyancsak 2009-ben lát majd napvilágot. Találgatások szerint a Windows Mobile 7-ből már csak érintőkijelzős változatok fognak készülni, a Windows Mobile 6.5-öt pedig leginkább a nem érintőpaneles okostelefonokra szánja a Microsoft.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés