Kütyük
Microsoft SideSight: sokkal több mint egyszerű érintőkijelző!
Forradalmian új mobiltelefon kezelési megoldás a redmondi mamutcégtől.
Első körben ugyebár voltak a cerkával kezelhető standard érintőkijelzők, aztán 2007-ben megérkezett a Multi Touch technológiás, vagyis immár akár két ujjal is kezelhető Apple iPhone, most pedig a Microsoft egy ezen is túlmutató megoldást mutatott be.

A Microsoft SideSight lényege, hogy a telefon két oldalába infravörös szenzorokat integrálnak, melyek figyelik a telefon mellett (10 centiméteres közelségben) végrehajtott ujjmozdulatainkat. Mivel mindkét oldalon vannak ilyen érzékelők, ez az új technológia is használható akár egyszerre több ujjal is: egy a kijelzőn megjelenő fotót egyszerűen el tudunk forgatni úgy, hogy a telefon mellett lévő ujjainkat a megfelelő irányba mozgatjuk (és közben ráadásul semmit sem takarunk ki a kijelzőből). A telefon melletti mozdulatainkat egyébként a kijelző által biztosított érintésérzekeny funkciókkal kiegészítve kezeli a technológia.

A fejlesztők szerint a SideSight remek megoldás lehet többek közt olyan esetekben is, amikor a telefonba szerelt érintőkijelző egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy annak felületén korrekt munkát lehessen végezni. Az elkövetkező hónapokban egyébként a SideSight működésének felgyorsítására és energiafogyasztásának csökkentésére fognak fókuszálni a mérnökök. Az alábbi videón egy HTC prototípuson figyelhető meg a rendszer működése:
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/10/29/microsoft-sidesight-sokkal-tobb-mint-egyszeru-erintokijelzo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





