Kütyük
Érintőkijelző és mozgásszenzor a vadiúj Motorola ZN4-ben
Az amerikai gyártó hivatalosan is bejelentette a kémfotókon nemrégiben már látott készüléket.
A keresztségben Motorola Krave ZN4 nevet kapott telefon előlapjának nagyrészét a méretes érintőkijelző uralja, mely a korábbi MING modellek mintájára egy felhajtható és átlátszó fedlap védelmét élvezi.


A 2,8 colos képátlóval (iPhone: 3,5 col) rendelkező, TFT technológiájú érintőkijelző 240×400 pixeles felbontású és többek közt egy virtuális QWERTY billentyűzetet is képes megjeleníteni. Az automatikus képelfordításra képes (mozgásszenzoros) kijelző tehát, ha nem is kiugróan fejlett, de azért egész korrekt, ellenben a hátfalba szerelt kamera sajnos komoly csalódást okoz: a Motorola ˝jó˝ szokás szerint egy elavult 2 megapixeles fényképezőgéppel csapja agyon a készülék multimédiás szolgáltatási körét.


A 130 gramm tömegű újdonság 105 milliméter hosszú, 50 milliméter széles és 19 milliméter vastag. Említést érdemel továbbá a microSD memóriakártyákkal bővíthető memória (maximum 8 GB), a Bluetooth 2.0 támogatás, a fejlett zenelejátszó alkalmazás, a HTML webböngésző, a microUSB interfész, a 3,5 milliméteres szabványos audió csatlakozó, illetve a 940 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor. A telefon első körben az USA-ban kapható, ahol is a Verizon Wireless szolgáltató előfizetéssel 149,99 dolláros (28 ezer forint) áron árulja a ZN4-et.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/10/15/erintokijelzo-es-mozgasszenzor-a-vadiuj-motorola-zn4-ben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





