Connect with us
Hirdetés

technokrata

Ingyenes beszélgetések – már Sony Ericsson G900-on is

Kütyük

Ingyenes beszélgetések – már Sony Ericsson G900-on is

A Sony Ericsson G-sorozatú készüléke most egy újabb szolgáltatással gazdagott.

A fring napjaink egyik legnépszerűbb VoIP alkalmazása, mely mostantól már a Sony Ericsson G900-as smartphone-on is minden további nélkül használható. A fringnek köszönhetően többek közt Skype, MSN Messenger, Google Talk, ICQ, SIP, Twitter, Yahoo! és AIM felhasználókkal is chatelhetünk, illetve beszélgethetünk, a telefon internetes kapcsolatán keresztül. A G900 kistesója, a G700 egyelőre még nem fring-képes, de ami késik, nem múlik…

Sony Ericsson G900
A februárban debütált Sony Ericsson G900 egy teljesen hagyományos (candybar) kialakítású, mindössze 99 gramm tömegű készülék, mely 106 milliméter hosszú, 49 milliméter széles és 13 milliméter vastag.

A vizuális megjelenítésről ezúttal egy 2,4 colos képátlójú TFT display gondoskodik, mely elsősorban 262 ezer színárnyalatáról, illetve 320×240 pixeles (QVGA) felbontásáról ismerszik meg. Összehasonlításképp, a Nokia N82-ben ugyancsak 2,4 colos LCD található, az N95-ben és az N95 8 GB-ban pedig 2,6, illetve 2,8 colos kijelző teljesít szolgálatot. Az említett Nokia telefonoktól eltérően azonban a G900 kijelzője érintésérzékeny, mely adott esetben jelentős mértékben megkönnyítheti a használatot.

Az 5 megapixeles (2.592×1.944 képpont) felbontású, képstabilizátoros kamera természetesen autofókuszos, és érdekessége, hogy lehetőséget biztosít a fókuszpont manuális módon történő megválasztására. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) Sony Ericsson G900 belső memóriája 160 MB-os kapacitással bír és Memory Stick Micro (M2) memóriakártyákkal egyszerűen bővíthető. A GPRS és UMTS adatátvitel adott, ellenben az EDGE és a HSDPA sajnos kimaradt az egyébként Wi-Fi (802.11b/g) és Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilis telefonból.

A vörös és barna színváltozatokban készülő, sztereó FM rádiós (RDS) Sony Ericsson G900 egy feltöltéssel maximum 380 órás készenlétet, illetve 12 órás beszélgetési időt képes biztosítani.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/10/01/ingyenes-beszelgetesek-mar-sony-ericsson-g900-on-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés