Kütyük
Nokia: nem lesznek Linux-os mobiljaink
A Nokia cáfolja az új Linux-os telefonokkal kapcsolatos korábbi híradásokat.
Néhány napja ezt írtuk: ˝A világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett Nokia az okostelefonjait és kommunikátorait Symbian operációs rendszerrel, illetve az S60 platformmal látja el. Ez azonban a közeljövőben változhat, legalábbis erre enged következtetni a vállalat egyik vezetőjének a minap tett kijelentése.
Rick Simonson ugyanis azt nyilatkozta, hogy a Nokia minden korábbinál nagyobb figyelmet kíván szentelni a Linux operációs rendszernek, ami egész konkrétan azt jelenti, hogy a cég termékskálájában a közeljövőben nagyobb teret nyer majd ez a szoftver, és egyre több Linux-os Nokia készülék lát majd napvilágot. Emberünk részleteket sajnos nem kívánt elárulni az üggyel kapcsolatban. Mint ismeretes, a Nokia GSM funkcionalitást nélkülöző Internet Tablet termékein (például N810) Linux fut, a Nokia N500-as navigációs berendezésen pedig Windows CE 5.0˝.
A Nokia most hivatalos formában is cáfolja ezen híradásokat, és azt állítja, hogy a sajtó egyszerűen félreértette Rick Simonson szavait. Lényeg a lényeg: a Nokia Linux-ot továbbra is csak az Internet Tablet-ek esetében fog alkalmazni, és okostelefonjai esetében kitart a Symbian és az S60 mellett.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/05/26/nokia-nem-lesznek-linux-os-mobiljaink/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





