Connect with us

Hirdetés

technokrata

T-Mobile: ötről hatra

Kütyük

T-Mobile: ötről hatra

A magenta színekben pompázó operátor ma egy fontos bejelentést tett.

A T-Mobile ma délelőtt a Boscolo New York Palace-ba, a New York kávézó galériájába invitálta a sajtó képviselőit. A rendezvényen Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese ünnepélyes keretek közt, pezsgős koccintással jelentette be, hogy a T-Mobile előfizetői tábora immár több mint ötmilliós, illetve egész pontosan azt, hogy a szolgáltató az eddigiekben már több mint 5 millió SIM kártyát adott ki előfizetői számára.

Winkler János elmondta, hogy a hazai mobiltelefónia hajnalán még álmodni sem mert arról, hogy a vállalat egyszer majd ilyen óriási előfizetői bázissal fog rendelkezni, majd pedig hozzátette, hogy elképzelhető, hogy a T-Mobile rövid időn belül már a hatmilliomodik kibocsátott SIM kártyát fogja ünnepelni. Winkler felhívta a figyelmet arra, hogy manapság egyre több előfizető rendelkezik egynél több SIM kártyával (második telefon, adatkártya).

Az NHH legfrissebb adatai szerint a T-Mobile az előfizetői szám, azaz a hívás fogadására alkalmas SIM kártyák száma alapján 43,88 százalékos részesedéssel rendelkezik, ha pedig a forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó előfizetéseket nézzük, akkor piacrésze mintegy 44,91 százalékos.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés