Kütyük
Érintőkijelzős, GPS-es PDA-mobil – elérhető áron
Az Asus nem csak 1.000 eurós Lamborghini telefonokat mutatott be a CeBIT-en…
…hanem olyan mobilokat is, melyek nagy tudásuk ellenére sem kerülnek túl sokba. Ilyen újdonság például a keresztségben Asus P320 (Galaxi Mini) nevet kapott készülék, mely egy hagyományos kialakítással rendelkező, érintőkijelzős PDA-mobil.

A vizuális megjelenítésről ezúttal egy leginkább a Nokia N95 8GB-ba szerelthez hasonló kijelző gondoskodik, mely elsősorban 2,8 colos képátlójáról, QVGA (320×240 pixel) felbontásáról, illetve 65 ezer színárnyalatáról ismerszik meg. A 2 megapixeles (1.600×1.200 képpont) CMOS szenzorra épülő digitális fényképezőgép modultól nem igazán esünk hasra, mint ahogy a 200 MHz-es frekvencián üzemelő Texas Instruments 850-es processzor sem éppen kimagasló teljesítményéről ismerszik meg.

A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Asus P320 GPRS és EDGE hálózatokban használható, a 128 MB ROM-ból, illetve 64 MB RAM-ból összetevődő belső memóriája pedig microSD memóriakártyákkal bővíthető. A vadonatúj Windows Mobile Professional 6.1 operációs rendszert futtató készülékből ezenkívül a Bluetooth 2.0, az USB 2.0 és a GPS-vevő (húszcsatornás SiRFstar III) sem hiányzik. A Wi-Fi-t sajnos nem tartalmazó Asus P320 kezdőára várhatóan 75-80 ezer forint körül fog alakulni – a kereskedelmi forgalmazás valamikor a második negyedévben kezdődik majd meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/03/11/erintokijelzos-gps-es-pda-mobil-elerheto-aron/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





