Kütyük
2 mobil 1 telefonban: már kapható az új Samsung
Ez az új mobiltelefon enyhe tudatzavarban szenved, hiszen egy helyett két énje van…
Tény, hogy nem ez az első olyan mobiltelefon, melybe a szokásos egy helyett két SIM kártyát lehet behelyezni, azonban az eddigi ilyen készülékek általában nem a nagy és neves gyártók, hanem kisebb távol-keleti cégek termékei voltak. Most azonban maga a Samsung rukkolt elő egy duál SIM-es mobiltelefonnal.

A Samsung Duos névre keresztelt, Samsung SGH-D880 típusjelzésű újdonságról pletyka szinten először idén szeptember elején hallhattunk, majd körülbelül egy hónappal később a hiavatalos bejelentésre is sort kerített a gyártó. Most, hogy egy újabb hónap eltelt, a cég bejelentette: világszerte megkezdődött a dupla SIM kártyás készülék kereskedelmi forgalmazása. Azt egyelőre sajnos nem tudni, hogy a telefon hazánkban kapható lesz-e, illetve, ha igen, akkor pontosan mikor és milyen áron.
A D880 egy átlagos megjelenésű sliderphone: a szétcsúsztatható kialakítású mobil alaphelyzetben 104 milliméter hosszú, 51 milliméter széles és 18,9 milliméter vastag. A vizuális megjelenítésről ezúttal egy 2,3 colos képátlójú TFT display gondoskodik, mely elsősorban QVGA (320×240 pixel) felbontásáról, illetve 18 bites színmélységéről (262 ezer színárnyalat) ismerszik meg. A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) készülék CMOS szenzoros fényképezőgépével maximum 3 megapixeles felbontású fotók készíthetők.

Az igen csak combos, 1.200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorral szerelt Samsung DuoS belső memóriája microSD (TransFlash) memóriakártyákkal bővíthető, ezenkívül említést érdemel még a GPRS és EDGE adatátvitel, a sztereó FM rádió, a Bluetooth 2.0 (A2DP) kontroller, illetve az USB 2.0 interfész.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/11/20/2-mobil-1-telefonban-mar-kaphato-az-uj-samsung/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





