Kütyük
Búcsúzás: egy gyártóval kevesebb
A Fujitsu Siemens Computers egy fontos döntésre szánta el magát.
Amy Flécher, a Fujitsu Siemens Computers szóvivője megerősítette azon korábbi információkat, melyek szerint a japán-német vegyesvállalat a közeljövőben fel fog hagyni a PDA és PNA besorolású termékek fejlesztésével, illetve gyártásával.
Ahogy az a hivatalos bejelentés kapcsán elhangzott, a Fujitsu Siemens Computers az idei esztendő végéig be fogja fejezni a Microsoft Windows Mobile operációs rendszerű Pocket Loox masinák forgalmazását, vagyis a T, C és N sorozatú készülékek szépen lassan nyugdíjba vonulnak, még pedig utódmodellek megjelenése nélkül.
A vállalat döntése mögött elsősorban az áll, hogy a hagyományos értelemben vett kéziszámítógépek iránt világszerte egyre visszafogottabb érdeklődés mutatkozik. Miközben a PDA-piac immár hosszú ideje szépen lassan zsugorodik, addig a smartphone készülékek globálisan egyre nagyobb sikert aratnak. Mint ismeretes, ez utóbbi modellekben többek közt GSM modul és fejlett vezeték nélküli szolgáltatások is fellelhetők.
A legutóbbi piackutatások szerint a Fujitsu Siemens Computers jelenleg a világ negyedik legnagyobb PDA-gyártója.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/08/14/bucsuzas-egy-gyartoval-kevesebb/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





