Kütyük
Új Samsung mobilok az Olimpia jegyében
A Samsung mobil fronton már meg is kezdte a felkészülést a jövő évi Olimpiára.
A Samsung Electronics, az olimpiai játékok hivatalos globális szintű partnere a vezeték nélküli kommunikációs berendezések terén, három, kimondottan e nagy eseményre tervezett mobiltelefon bemutatásával kezdte el a 2008-as pekingi olimpiai kampányát. A másik mai bejelentés Liu Xuan olimpiai bajnok tornász kinevezése volt a 2008-as pekingi olimpián a Samsung olimpiai nagyköveti tisztjére.

Hivatalosan a pekingi Diaoyutai State Guesthouse-ban vette kezdetét a Samsung olimpiai kampánya, ahol a dél-koreai cég ismertette még a Samsung Olimpiai Vizuális Azonosító-rendszert (SOVIS), a Samsung olimpiai fáklyafutás tervét, valamint rövid bevezetést nyújtott az Olympic Rendezvous @ Samsung-ba (OR@S). A Samsung elkötelezett a vezeték nélküli olimpiai játékok kiépítése mellett Wireless Olympic Works (WOW) hálózatán keresztül.
A Samsung olimpiai kampányának megnyitóján jelen volt Geesung Choi, a Samsung Electronics Telekommunikációs üzletágának elnök-vezérigazgatója, Keun-Hee Park, a Samsung China elnök-vezérigazgatója, Inyong Rhee, a Samsung Electronics alelnöke és kommunikációs igazgatója, valamint Wang Wei, a XXIX. Olimpiai Játékok pekingi szervezőbizottságának alelnöke és főtitkára.

˝Mint az olimpiai játékok hivatalos partnere a vezeték nélküli kommunikációs berendezések terén, a Samsung jelentősen hozzájárul a játékok sikeréhez azzal, hogy a Wireless Olympic Works programon keresztül vezeték nélküli kommunikációs csúcstechnológiát, szolgáltatásokat és támogatást biztosít. A Samsung büszke arra, hogy támogatja a 2008-as pekingi olimpiát˝ – mondta Geesung Choi.
A Samsung által a 2008-as pekingi olimpiához nyújtott támogatás elismeréseként Yuan Bin, a XXIX. Olimpiai Játékok pekingi szervezőbizottságának (BOCOG) marketingigazgatója a következőket mondta: ˝A Samsung tapasztalata a korábbi olimpiai játékok szponzorálása terén és vezető szerepe a vezeték nélküli kommunikációban nélkülözhetetlenné teszi a 2008-as olimpiai játékok sikeres megrendezésében˝.

A Samsung 2006-ban kezdte meg a kínai tornászszövetség szponzorálását. A 2000-es Sidney-i olimpián Kína által gerendán elnyert első aranyéremért Liu Xuan-t kinevezték a Samsung olimpiai nagykövetének. A Samsung száz százalékosan bízik marketing-kampányainak sikerében, melyekben Liu nagyköveti szerepet kapott. Liu egyben az első olyan kínai, akit a Samsung olimpiai nagykövetének jelölnek, elődjei, a 2004-es olimpia ausztrál futónője Cathy Freeman és a 2006-os téli olimpia olasz síelője, Alberto Tomba után.
A Samsung bemutatta továbbá a kimondottan a BOCOG részére tervezett E848-as mobiltelefont, valamint a China Mobile-lal közös marketingkampányokhoz készített P318-at és U308-at. A Samsung tervei szerint a márkatudatosságot a kifinomult, szétcsúsztatható E848-as mobillal kívánja erősíteni, a Samsung és a China Mobile márkaérzékelésének javítását pedig P318 és a CMCC hálózathoz készült U308 közös promóciója szolgálná.
A vezeték nélküli olimpiai játékok biztosítása mellett elkötelezett Samsung WOW programját is be szeretné indítani, amely az olimpiával kapcsolatos SMS-eket és más olimpiai témájú szolgáltatásokat biztosít majd, mint például a rugalmas alkalmazásokhoz való egyénre szabott sms-t és üzleti információkat.
A most első alkalommal bemutatott SOVIS (Samsung Olimpiai Vizuális Azonosító) az ovális Samsung logót és az olimpiai karikákat ötvözi, hogy kiemelje a Samsung vállalati filozófiáját: ˝változás és reform az állandó fejlődésért˝, valamint a kínai nép vágyát egy jobb jövő iránt. Az új SOVIS, mely a Samsung valamennyi olimpiai témájú marketingeseményén látható lesz majd, fontos része a Samsung különböző olimpiai kampányainak, és várhatóan segít közelebb hozni a Samsungot és az olimpiai játékokat.
A Samsung Electronics 1.500 fáklyavivőt fog kiválasztani, és valamennyi marketingeseményén a SOVIS Partner Váltófutás logót fogja használni. A fáklyavivők a váltófutás kínai szektorában található 31 tartomány, autonóm terület és helyhatóság 113 városából, a tengerentúli szektorban pedig öt kontinens (különböző országok és régiók) 22 városából érkeznek. A Samsung Electronics vezeték nélküli termékeinek kapcsán egy sor nyilvános eseményt indít majd el, hogy erősítse a Samsung márkaértékét valamennyi olyan nagyobb városban, amelyet érint a fáklya útvonala.
A Samsung elkötelezett az OR@S megépítése mellett is, mely szándékai szerint az olimpia egyik legvonzóbb attrakciója lesz világszerte. A Samsung fejlett technológiáit és márkaimage-ét bemutató egyik helyszínként szolgáló OR@S először a 2000-es sidney-i olimpián mutatkozott be, és azóta is igen népszerű – valamennyi olimpián több mint egymillió látogatót vonz.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/06/07/uj-samsung-mobilok-az-olimpia-jegyeben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





