Connect with us
Hirdetés

technokrata

Már kapható a még be sem jelentett Nokia 8600!

Kütyük

Már kapható a még be sem jelentett Nokia 8600!

Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi a mobilpiacon.

Bár a Nokia hivatalosan még be sem jelentette a Nokia 8600-át, az eBay-en és különböző webshopokban már kapható is a készülék. Az eladók felhívják a figyelmet arra, hogy nem egyszerű előrendelésről, hanem azonnali vásárlásról van szó, a fotókon is bemutatott telefonok pedig nem prototípus állapotúak, hanem végleges változatok.

Ahogy arról tegnapelőtt beszámoltunk, az egyik legnagyobb brit mobil kereskedő cég, a Carphone Warehouse egy kiszivárgott reklámfüzet szerint ma kezdi meg a 8600 forgalmazását, amiből arra lehet következtetni, hogy már csak néhány óra van hátra a telefon hivatalos bejelentéséig. Korábban egyébként a Nokia E65 megjelenése kapcsán lehettünk hasonló jelenségnek a tanúi.

A hűvös eleganciát sugárzó, fekete színben pompázó Nokia 8600 Luna nagymértékben hasonlít a tavaly debütált Sirocco-ra, de némileg egyszerűbb kivitelű és nem utolsó sorban jelentősen olcsóbb lesz annál. A relatíve nagyméretű TFT folyadékkristályos kijelző egy a gyártótól kiszivárgott dokumentáció szerint QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású, és nem kevesebb mint 16 millió színárnyalatot képes megjeleníteni.

A hátul elhelyezett digitális fényképezőgép modul segítségével maximum 2 megapixeles, vagyis 1.600×1.200 képpontos felbontású fotók készíthetők.

Az S40 platform harmadik kiadására építkező, négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia 8600 GPRS, HSCSD és EDGE hálózatokban használható, UMTS (3G) viszont nincs benne. Ezenkívül említést érdemel még a Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilitás, a 128 MB-os belső memória, illetve az xHTML támogatású WAP 2.0 böngésző alkalmazás.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/05/25/mar-kaphato-a-meg-be-sem-jelentett-nokia-8600/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés