Kütyük
Marihuána rendelés SMS-ben
Van aki mozijegyet, vagy pizzát, van aki pedig kábítószert rendel SMS-ben.
Az Egyesült Államokbeli Kentucky-ban egy tanárnő választotta a marihuána rendelés ezen módját. Történt ugyanis, hogy a harmincnégy esztendős fiatal tanárnéni marihuánával szeretett volna javítani hangulatán, és amikor rájött arra, hogy elfogyott az otthoni fűves cigi készlete, előkapta a mobilját és azzal próbálta meg leadni a rendelését.
A tervbe azonban némi hiba csúszott, ugyanis a hölgy a marihuána rendelést tartalmazó rövid szöveges üzenetet nem a drogdílerének a számára, hanem véletlenül egy másik telefonszámra küldte el. Ez a bizonyos melléütött telefonszám pedig éppen egy rendőré volt.
A rend őre éppen egy születésnapot ünnepelt otthonában, családi körben, amikor csipogni kezdett a mobiltelefonja. Mikor először elolvasta a marihuánás SMS-t, azt gondolta, hogy biztos valamelyik kollégája szórakozik vele. Végül is azonban utánajárt a dolgoknak és leegyezetett egy találkozót a tanárnővel. A találkozón őrizetbe vették a hölgyet, akit azonnal fel is függesztették az állásából.
Egy a közelmúltban készített brit felmérés szerint egyébként az SMS-ezés jobban butít, mint a marihuána: nagyobb mértékben csökken azoknak az IQ-ja, akik sokat üzengetnek egymásnak mobiltelefonon, illetve elektronikus levelek révén, mint akik időnként marihuánás cigarettát szívnak. A kutatók az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az intenzív SMS, illetve e-mail forgalmat lebonyolító személyek IQ szintje nem kevesebb mint 10 ponttal csökkent, ezzel szemben a hasist, vagy más kábítószert használók IQ-ja csak négy ponttal esett vissza. A tesztben nyolcvan személy vett részt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/03/08/marihuana-rendeles-sms-ben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





