Connect with us

technokrata

Teszt: Nokia 6288 – időszerű ráncfelvarrás

Kütyük

Teszt: Nokia 6288 – időszerű ráncfelvarrás

Vannak olyan esetek, amikor különböző okokból kifolyólag némi korrigálásra van szükség. Ilyen helyzetek nem csak a hétköznapi életben, vagy éppen a politikában, hanem többek közt a mobiltelefon piacon is adódhatnak. Jó példa erre a Nokia 6280-as készülék, melynek nemrégiben megérkezett a javított kiadása, a Nokia 6288.

A Nokia 6280 története hosszú időre tekinthet vissza. A piacvezető finn gyártó nem éppen tegnap, hanem még valamikor 2005. júniusának közepén rántotta le a leplet vadonatúj szétcsúsztatható mobiltelefonjáról, ezt követően várakozással teli hosszú-hosszú hónapok következtek. Telt-múlt az idő, míg végre idén márciusban már nem csak papíron létezett, hanem a valóságban is elérhetővé vált a készülék. Eleinte úgy tűnt, hogy a Nokia 6280-ból igazi sikermodell lesz, hiszen erre gyakorlatilag minden adottsága meg volt a telefonnak. Tény, hogy a Nokiának végül is rengeteg 6280-ast sikerült eladnia, viszont a vásárlók nem voltak maradéktalanul elégedettek az újdonsággal.

A 6280 tulajok egyik része nem sok negatívumot tud elmondani mobiljáról, más részük viszont hosszasan tudja sorolni annak hibáit, gyermekbetegségeit. Ezek közé tartozik többek közt például az akadozó mechanika, a lötyögő fedlap, de ami talán a legbosszantóbb, az instabil működésű szoftver.

A Nokia gondolt egyet és a vásárlói reakciókra hallgatva szeptember közepén bejelentette a ráncfelvarrt utódmodellt, mely akár 6280i névre is hallgathatna, de végül is a keresztségben a 6288 nevet kapta. Lássuk hát, hogy hogyan is sikerült a Nokia legfrissebb ráncfelvarrása!

Design

A piacvezető finn vállalat elsősorban üzletembereknek, illetve fiatal felnőtteknek szánja a 6288-ast, azok közül is leginkább azoknak, akik nem kockafejűek, hanem nyitottak az újdonságok iránt, szeretnek fotózni és videózni, és adott esetben még egy-egy jól sikerült játékot sem vetnek meg. A telefon külső jegyei egyáltalán nem hivalkodóak, sehol sem találunk meghökkentő formai trükköket, harsány színeket, viszont azért a Nokia is halad az idővel és ezen telefonját a manapság oly divatos szétcsúsztatható kialakítással áldotta meg.

A kijelző alatt egy megújult formájú kitüremkedést találunk, melyen hüvelykujjunk kiváló fogást talál, ily módon kényelmesen lehet használni a nyitó/csukó mechanizmust. A mechanika alapvetően jól eltalált, optimális erőszükségletű, de a Samsung hasonló megoldásaival azért nem képes felvenni a versenyt. A korábbi lötyögés, ha teljesen nem is szűnt meg, azért érezhetően mérséklődött.

Az anyagválasztás nem sikerült teljesen tökéletesre, mindenesetre a jóra való törekvés nyomai megvannak. A teljesen fekete (vagy éppen hófehér) Nokia 6288-as oldalán enyhén puhított műanyagokat alkalmaztak a fejlesztők, ezenkívül az alaphelyzetben rejtett hagyományos billentyűzet gombjai is kellemes tapintásúak, de a hátlap csillogó, csúszós műanyagja nem éppen a legjobb választás. A telefonon csukott helyzetben két funkciógomb és két híváskezelő gomb látható, valamint egy ezüstperemes navigomb. Ez utóbbi gomb némileg átalakult a ráncfelvarrás során: benyomható középső része jelentősen kisebb méretű lett. Szétcsúsztatva előbukkan a normál billentyűzet, melynek komoly eleganciát kölcsönöz az immár nem a középső sort, hanem az egész billentyűzetet bekeretező ezüst díszcsík. Megújult továbbá a kijelző feletti hangszóró borítása, igaz ez csupán egy alig észrevehető apróság.

A csukva 100x46x21 milliméteres (91 köbcentiméter) méretekkel rendelkező Nokia 6288 115 grammot nyom a mérlegen. Ez a telefon továbbra sem állt be a sorba és nem ultra-vékony kialakítású, ami alapvetően nem baj, de jót tenne neki, ha kicsit lefogyna.

Baloldalt található egy PTT funkciógomb, egy hangszóró kivezetés, egy teljesen rejtett infravörös port, valamint egy bővítőslot. Ez utóbbi műanyagból készült felhajtható takarólapot kapott és miniSD memóriakártyákat képes fogadni. Az alapcsomagban immár egy nem kevesebb mint 512 MB kapacitású kártya lakik, mely természetesen akár működés közben is minden további nélkül cserélhető.

Jobboldalt egy +/- gombpár kapott helyet, melyek a hangerőállításon kívül zoomolásra (kamera) használatosak, ezenkívül van itt még egy exponáló gomb is. A felső élen egy vékony ON/OFF gombra lehetünk figyelmesek, lent pedig egy ultra-mini töltőcsatlakozót és egy Pop-Portot (USB 2.0) találunk.

Kijelző

A 35×45 milliméteres fizikai méretekkel rendelkező, 2,2 colos képátlójú LCD 320×240 képpontot tudhat magáénak és 18 bites színmélységének köszönhetően nem kevesebb mint 262 ezer színárnyalattal büszkélkedhet. Az aktív mátrixos TFT technológiára épülő folyadékkristályos kijelző kellően részletgazdag és színhű megjelenítésre képes, bár én személy szerint hajszálnyit gyengébbnek tartom a Sharp és a Samsung hasonló adottságú kijelzőinél.

Az aktív készenlét az okostelefonok után a hagyományos Nokia mobilokat is meghódította magának, így már a 6288-as kijelzőjén is láthatók alaphelyzetben a sokat használt ikonok, a rádió és médialejátszó funkciók, a naptár bejegyzések, illetve a jegyzetek. A személyre szabhatóságról négy gyári téma gondoskodik és persze kijelzővédő is van a telefonon. Alkalmazásonként (üzenetek, telefonkönyv, web) háromféle betűméret közül választhatunk és a készenléti betűszín is megváltoztatható.

A Nokia 6288 és a korábbi Nokia 6280 alapját képező, Series 40 platform harmadik kiadása teljes hardver, szoftver és alkalmazás-programozási interfész, mely a továbbfejlesztett felhasználói felületet és a gazdag multimédiás alkalmazások támogatását biztosítja. A bővített kiadás szabaddá teszi az utat a nagy mennyiségben gyártott készülékekre szánt, gazdag multimédiás fogyasztói és üzleti alkalmazások fejlesztése előtt, főként a játékok és az egyéni hatékonyságnövelő programok terén. Az új kiadás szolgáltatásai között a médiatartalmak streaming letöltése, többféle kijelzőméret és felbontás, valamint a Java számára többféle alkalmazás-programozási interfész biztosítása szerepel.

Az új platform tömegesen elterjedtté teszi a video- és audiotartalmak streaming letöltését, ezáltal a legújabb üzenetküldési, böngésző, zene és videoszabványok széleskörű elterjedéséhez járul hozzá. A Series 40 harmadik kiadása emellett a korábbi kiadások szolgáltatásait és funkcióit is tartalmazza, így a Java fejlesztők kihasználhatják a MIDP 2.0 és a CLDC 1.1 szolgáltatásait, valamint az OMA digitális jogkezelési és kliens-engedélyezési szabványokat.

A Series 40 platform harmadik kiadása számos új Java specifikációs igény (Java Specification Request, JSR) alkalmazását tartalmazza, így többek között interaktív háromdimenziós grafikával (JSR-184), valamint file-csatlakozási és információ-kezelési funkciókkal (JSR-75) bővül ki az alkalmazás-interfészek sora.

Kamera

A hátlap felső részében (vízszintes helyzetben) méretes betűk hirdetik, hogy ez bizony egy 2 megapixeles felbontású Nokia mobiltelefon. A kamera optikája tulajdonképpen egyáltalán nincs megsüllyesztve, így joggal félhetünk attól, hogy idővel kisebb-nagyobb karcok rondítják majd. Az optika ezúttal nem Carl Zeiss gyártmányú, mert ugyebár ez nem egy kifejezetten fényképezésre szánt Nokia modell. A kis lencsétől balra egy tükröt és egy 1,5 méteres hatótávolságú LED fényforrást helyeztek el a tervezők.

A fényképek 3 különböző minőségi beállítás mellett készíthetők el, de érdemes a legmagasabb szintet kiválasztani, ugyanis még ekkor is csak legfeljebb közepesnek nevezhető minőségű felvételek készíthetők. Felbontásból nem kevesebb mint öt darab áll a rendelkezésünkre, még pedig a következők: 1.600×1.200, 1.280×960, 640×480, 320×240 és 160×120 pixel.

Fontos, hogy csukott és nyitott állapotban egyaránt lehet fotózni. Fényképező üzemmódban a kijelző képe 90 fokot elfordul, ami rendkívül hasznos. A zoom sajnos nem optikai, hanem csak digitális, de legalább nyolcszoros átfogású és teljesen fokozatmentes működésű. A fehéregyensúly (nappali fény, izzóvilágítás, fénycső-világítás, látóhatár) manuálisan állítható, és éjszakai üzemmódot is választhatunk. Van többek közt 10 másodperces időzítés, képsorozat készítési lehetőség, kikapcsolható exponálási hang, valamint négy digitális effekt (normál, szürkeárnyalatos, szépia, negatív).

A fényképezőgép modul ott bukik sok pontot, hogy nincs benne autofókusz, illetve makrómód, ezeket bizony nagy kár volt kihagyni. Ezt ellensúlyozandó, a Nokia a piac egyik legjobb kamkorder funkcióját tette bele a modulba: a 6280-assal akár 640×480 pixeles videókat is fel lehet venni, 15 képkocka/másodperces sebesség mellett. Akinek mindez nem elég, válasszon inkább Nokia N93-at.

Itt jegyzendő meg, hogy az LCD felett, balra egy második kiegészítő kamerát is találunk: ez a VGA felbontású darab elsősorban videóhívásokhoz használatos.

Szolgáltatások

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz) Nokia 6288-asból a legfejlettebb 3G technológia sem hiányzik, de talán ennél is sokkalta fontosabb, hogy a jó öreg GPRS mellett az EDGE technológiáról is gondoskodtak a fejlesztők. Ez azért kiemelt fontosságú, mert hazánkban egyelőre elég gyér a 3G lefedettség, viszont EDGE szerencsére már annál több helyen van. Wi-Fi ugyan nincs a telefonban, de a Bluetooth 2.0 kontroller azért ott figyel a belsejében.

Az üzenetszerkesztő alkalmazás a Series 40 harmadik kiadásában teljesen új életre kelt: nem csak szép, hanem egyben rendkívül jól és könnyen használható. Egy-egy SMS-ben maximum ezer karaktert továbbíthatunk. A belső memóriában legfeljebb 150 üzenet tárolható el, ezenkívül szólnunk kell még a grafikus hangulatjelekről és magyar nyelvű T9-es szótárról. MMS-eink maximum 300 KB méretűek lehetnek, valamint e-mail kliens és IM alkalmazás is van a telefonon.

Az ezer férőhelyes, hívócsoportos, jelenlét (Presence) funkciós telefonkönyvben nem kell hangmintákat elmentenünk a kontaktokhoz, mert azok maguktól létrejönnek és egy szintetizátor hang szépen le is játssza őket. Ez a rendszer már az elődön és például a 7380-ason is jól működött, és most sem volt problémánk vele. Az egyes bejegyzésekhez jegyzeteket, web és e-mail címeket, csengőhangot, hívóképet, sőt videót is elmenthetünk. A szundi funkciós ébresztőóra MP3 zenével is ébreszthet bennünket, az (EQ funkciós) MP3 lejátszó pedig a háttérben is képes működni. Mondanom sem kell, hogy van diktafon szolgáltatás, a naptár pedig ötféle kategóriát kezel (tárgyalás, hívás, születésnap, feljegyzés, emlékeztető). A 20 csatornás sztereó FM rádió Visual Radio kompatibilis, de az RDS sajnos kimaradt belőle.

A Java MIDP 2.0 támogatású Nokia 6288-asra gyárilag telepített játékok igen csak pozitív csalódást okoztak. Az aranyos kis szoftverek nem csak gyönyörű megjelenésűek, hanem egyben a futásuk is villámgyors. A Golf Tour-ban a zöld gyepen üthetjük a kis fehér labdát, a Rally 3D-ben versenyautókkal száguldozhatunk, a Snake III-ban pedig a jó öreg kígyó is megkapta a maga harmadik dimenzióját.

Konklúzió

A Nokia végrehajtotta a 6280-as első és egyben feltehetően utolsó ráncfelvarrását, melynek eredményeképp némileg módosított designt, új színváltozatokat, stabilabbá tett szoftvert, és végül, de nem utolsó sorban egy 512 MB kapacitású memóriakártyát kapunk.

Pozitívum: divatos forma, szép kijelző, 2 megapixeles kamera, nagy videófelbontás, bővíthető memória, 512 MB-os gyári memóriakártya, gyors működés, jól kezelhető menürendszer, fejlett üzenetküldési szolgáltatások, jó naptár, diktafon, rádió és MP3 lejátszó, élvezetes játékok, Bluetooth 2.0 kontroller, EDGE és 3G támogatás, IrDA, USB 2.0, Java MIDP 2.0, gyári sztereó fülhallgató.

Negatívum: az általános minőség lehetne egy kicsit még jobb, a fényképek legfeljebb átlagos minőségűek, a rádió nem RDS funkciós.

A cikk írásának időpontjában a Nokia 6288 még egyik hazai mobil operátor kínálatában sem lelhető fel. A kártyafüggetlen készülék kiskereskedelmi ára 70-80 ezer forint körül mozog.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin