Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kémfotókon a Nokia N93 utódja!

Kütyük

Kémfotókon a Nokia N93 utódja!

Megérkeztek az első kémfotók és információk a Nokia N93 utódjáról.

A kereskedelmi forgalomban vélhetően Nokia N93i néven debütáló újdonságról már hosszú hetek óta keringenek különböző pletykák, az első kémfotók megérkezésére viszont egészen mostanáig kellett várnunk. Az it168 fényképein látható Nokia újdonság némileg kisebb méretű és egyben könnyebb is, mint az elődmodell, ezenkívül pedig a felhajtható és elforgatható fedlap tükröződő borítást kapott.

A digitális fényképezőgép továbbra is 3,2 megapixeles felbontású, Carl Zeiss optikás és háromszoros optikai zoomos: a fejlesztők remélhetőleg javítottak a kamera képminőségén. A miniUSB csatlakozós, Wi-Fi kompatibilis készülék az előzetes információk szerint immár HSDPA (3,5G) hálózatokban is használható lesz. Addig is, amíg nem áll rendelkezésünkre az összes N93i specifikáció, tekintsük át röviden, hogy mit is nyújt számunkra az eredeti Nokia N93!

A csukott helyzetben 119 milliméter hosszú, 56 milliméter széles és 28 milliméter vastag Nokia N93-ban egy 2,4 colos képátlójú, 240×320 pixeles (QVGA) felbontású TFT kijelző teljesít szolgálatot, mely 262 ezer színárnyalatot tudhat magáénak. A kamera fontosabb specifikáció közé tartozik a 3,2 megapixeles felbontás, a Carl Zeiss lencse, a háromszoros optikai zoom és a VGA videórögzítés.

A belső memória kapacitása 50 MB, ez azonban rendkívül egyszerűen, miniSD (Secure Digital) memóriakártyák segítségével bővíthető, akár működés közben is. A vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül a jó öreg IrDA-n, Blueooth-on és GPRS-en kívül az EDGE, a 3G és a Wi-Fi (802.11b/g) is támogatott.

Mondanom sem kell, hogy a 180 gramm tömegű Nokia N93-on már a harmadik generációs S60 szoftver (Symbian 9) kapott helyet, ami csupán annyiból lehet rossz, hogy a régi alkalmazások nem futtathatóak rajta.

Az 1.100 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor optimális esetben 240 órás készenléti időt, illetve 300 perces beszélgetési időt képes biztosítani számunkra. A háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz), sztereó FM rádiós (Visual Radio) készülékből a TV-kimenet sem hiányzik.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/11/06/kemfotokon-a-nokia-n93-utodja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés