Connect with us

Hirdetés

technokrata

Asus okostelefonok a Vodafone-nál

Kütyük

Asus okostelefonok a Vodafone-nál

A korábban elsősorban csak számítógépes alaplapjairól és grafikuskártyáiról ismert Asus komoly tervekkel rendelkezik az európai mobilpiaccal kapcsolatban.

A tajvani székhelyű gyártó munkatársai a napokban azt nyilatkozták, hogy 2006 utolsó negyedévében az Asus számos különböző, Intel 3G platformos okostelefont kezd szállítani a vezető európai mobil operátorok számára. Tudni lehet, hogy ezen szolgáltatók közé tartozik többek közt a Vodafone és az O2. Azt egyelőre sűrű homály fedi, hogy a magyar Vodafone-nál vajon mikor jelenik majd meg az első Asus készülék, ha megjelenik egyáltalán.

A cég képviselői elmondták, hogy ezek a modellek lesznek az utolsó Intel platformos telefonok, ugyanis az Asus a közeljövőben a harmadik generációs készülékekeit már az Ericsson Mobile Platform-ra (EMP) fogja építeni. Az Asus és az Ericsson erről még 2005 végén állapodott meg egymással.

Tudni lehet továbbá, hogy az Asus fontolgatja egy esetleges Qualcomm szerződés aláírását is, ily módon ugyanis színesíteni tudná 3G termékskáláját.

Különböző források szerint az Asus azért kívánja hanyagolni az Intel 3G platformot, mert a közelmúltban komoly problémái támadtak vele, és emiatt sok termék csak jelentős késéssel tudott megjelenni a piacon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés