Connect with us

Hirdetés

technokrata

Minden idők legjobb magyar slágere kerestetik

Kütyük

Minden idők legjobb magyar slágere kerestetik

Több hónapos országos hajsza indul – az álomslágerre mostantól lehet szavazni.

Mit dúdol az ország színe-java? A Trombitás Frédit vagy talán a Repül a bálnát? A Gedeon bácsit illetve a Ballag a katonát? Az talán nem su-su bolondság, hogy mindenkinek van egy álma. Vagy álomslágere?

„Elhatároztuk – a Sláger Rádióval közösen -, hogy megkeressük minden idők kedvenc magyar slágerét, az álomslágert. Se többet, se kevesebbet nem tűztünk ki célul, a kedvencet akarjuk. Nem megyünk bele homályos minőségi elvárásokba, nem akarjuk sem a szakma, sem nemzetünk nagyjai véleményét – bár egy-egy szavazat erejéig persze ők is beszállhatnak” – mondják a szervezők. A versenyben csak magyar szerzők, magyar szövegírók és magyar előadók dalai indulhatnak, mely lehet műdal, népdal, pop, rock vagy csikidam, minden, amit az utcán vagy zuhany alatt dúdolni szoktunk.

A több fordulós versenyben először a megadott 400-as listához lehet további javaslatokat küldeni, majd megindul a lázas kiszavazás. A második fordulóban ötszázból csak hatvan maradhat, a harmadikban már csak tíz, míg a negyedik fordulóban eldől, melyik dal minden idők kedvenc magyar slágere 2006-ban s az is kiderül, hogy a regisztrált játékosok közül ki nyer a számos ajándék közül valamit.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés