Connect with us
Hirdetés

technokrata

Jön a Motorola ROKR E1 zenefon javított utódja

Kütyük

Jön a Motorola ROKR E1 zenefon javított utódja

A Motorola nem kívánja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, mint amit a nemrégiben debütált első iTunes mobil kapcsán elkövetett.


Az első hetekben-hónapokban a vártnál jóval visszafogottabb sikereket elért Motorola ROKR E1 hamarosan utódot fog kapni, mely a Motorola szerint már minden tekintetben meg fog felelni a piaci elvárásoknak.

Ez az előreláthatólag 2006 első negyedévében érkező új modell várhatóan már 1-1,3 megapixeles felbontású digitális fényképezőgéppel, illeve az Apple iPod-okéhoz hasonló 3,5 milliméteres audio csatlakozóaljzattal fog rendelkezni. Ugyancsak fontos előrelépés, hogy a készülék immár akár 1.000 zenei felvételt is el fog tudni tárolni, amit egyes pletykák szerint a 4 GB-os belső memória tesz majd lehetővé.

A ROKR E1-es sok kritika érte annak kapcsán, hogy maximum 100 iTunes muzsika tölthető rá – ez a limit is minden bizonnyal módosulni fog. Ugyancsak változni fog a telefon külső megjelenése, mert az első változat designját sokan unalmasnak találják. Az új modell várhatóan ultra-vékony kialakítással próbálja majd meghódítani a vásárlók szívét.

˝Rengeteget tanultunk. Az új modell kifejlesztésében felhasználjuk a ROKR E1 kapcsán szerzett tapasztalatokat˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ed Zander, az amerikai székhelyű vállalat első embere.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/11/18/jon-a-motorola-rokr-e1-zenefon-javitott-utodja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés