Kütyük
4 GB-os olcsó mini mobil winchester
A különböző adattároló megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Cornice most egy elsősorban mobiltelefonokba szánt új termékkel jelent meg a piacon.

A vállalat munkatársai egy olyan, újgenerációs miniatűr merevlemezt mutattak be, mely nem kevesebb mint 4 GB-os tárolókapacitással rendelkezik, ráadásul ára sem verdesi az eget.
A Cornice újdonságának különlegessége az úgynevezett Crash Guard II védelmi rendszer, mely elnyeli a kisebb-nagyobb ütéseket, így a merevlemezen tárolt adatok minden körülmények között biztonságban vannak. Az ugyancsak érdekes Active Latch technológia azért felel, hogy egy esetleges földre ejtéskor az író- és olvasófejek rögzítésre kerüljenek, és még véletlenül se károsítsák az adattároló lemezt. A termék 10 ezer darabos tételben 65 dollárba, vagyis mintegy 13 ezer forintba kerül – a kereskedelmi forgalmazás várhatóan még ebben a hónapban meg fog kezdődni.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Toshiba az év elején mutatta be 2 GB-os mini mobil merevlemezét, a Seagate pedig az elmúlt hónapban rukkolt elő első 8 GB-os mini adathordozójával.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/07/22/4-gb-os-olcso-mini-mobil-winchester/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





