Kütyük
Piacon a HP új okostelefonjai
Immár végre tudni lehet a HP sokak által várva várt új okostelefonjainak az árát.

A gyártó három hónappal a hivatalos bejelentést követően nyilvánosságra hozta a vadonatúj smartphone-ok árazását. Ennek megfelelően a beépített digitális fényképezőgéppel ellátott hw6515-ös modell 729 euróba (179 ezer forint) kerül, a kamerát nélkülöző testvérmodellért, a hw6510-ösért pedig mintegy 699 eurót (172 ezer forint) kell fizetni. Ezek után kérdéses, hogy hányan fognak a hw6510-es vásárlása mellett dönteni.
A Hewlett-Packard hw6515 118 milliméter hosszú, 71 milliméter széles, 21 milliméter vastag, tömege pedig egész pontosan 165 gramm. A készülék legfontosabb ismertetőjele a teljes értékű QWERTY billentyűzet, illetve a felette elhelyezkedő, négyszögeletes alakú folyadékkristályos kijelző, mely egyrészt 56×56 milliméteres (3 colos képátló) fizikai méretű, másrészt pedig 240×240 pixeles felbontású. A 0,24 milliméteres pontméretű LCD 65.536 színárnyalatot képes megjeleníteni.
A megfelelő számítási teljesítményt egy 312 MHz-es frekvencián üzemelő Intel XScale PXA272-es mikroprocesszor biztosítja, ami 64 MB SDRAM (ebből 46 MB érhető el), illetve 64 MB Flash ROM memória társaságában teljesít szolgálatot. A memória hagyományos SD (Secure Digital) és MMC (MultiMediaCard), valamint miniSD memóriakártyák révén könnyedén tovább bővíthető.
A beépített digitális fényképezőgép egy 1,2 megapixeles effektív felbontású képszenzorra épül és maximum SXGA felbontású fotókat, illetve kisebb videófelvételeket lehet készíteni vele. A további fontosabb specifikációk közé tartozik a Windows Mobile 2003 Second Edition operációs rendszer, a Bluetooth kontroller, az infravörös port, a GPS technológia, a négysávos GSM modul, illetve a GPRS Class 10 és EDGE Class 10 vezeték nélküli adatátviteli technológiák támogatása.
Ide kapcsolódó hír, hogy a Hewlett-Packard az év vége felé egy hagyományos kialakítású okostelefonnal is meg szeretne jelenni a piacon.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/07/21/piacon-a-hp-uj-okostelefonjai/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





