Kütyük
Megújult a Dunakanyar Internetes Kapuja
A Duna két partját virtuálisan összekötő Internetes kapu a Dunakanyar településeinek közös elhatározásából jött létre és szolgálja információval a régióba látogatókat és a régióban élőket már második éve.
Az üzemeltetők kiemelt feladatként napi hírek, cégkatalógus, turisztikai információk, programok, rendezvények publikálását tűzték ki célul. Az indulás óta tapasztalt folyamatos látogatószám növekedésnek köszönhetően a portál fejlesztője, a DunaWeb Kft. több hónapos előkészület után, 2005. május 5-én adta át hivatalosan a megjelenésében és szolgáltatásaiban megújult Internet felületet.
A portál megalapítása
A Dunakanyar Kiemelt Üdülőkörzet 72 települése részvételével 2001. június 15-én, az I. Dunakanyar Konferencián aláírásra került a Dunakanyar Charta. A chartában foglaltak megvalósítása érdekében a Pest megyei MTESZ koordinálásával „A Dunakanyar kiemelt üdülőkörzet turisztikai fejlesztési és marketing stratégiája, néhány promóciós eszköze” című projekt bemutatásra került 2002-ben a II. Dunakanyar Konferencián. A projekt részeként elkészült a Dunakanyar.hu Regionális Turisztikai és Információs Portál.
A Portál megújítása
Többek között kiegészítésre került a folyamatosan aktuális PROGRAMOK menüpont, melyhez mostantól e-mailben kérhető napi vagy heti program és hírlevél. A jegyzettömb segítségével mindenki összeállíthatja a saját programfüzetét a Dunakanyarban.
A részletes napi programinformációk mellett, a Dunakanyar régió gazdag programkínálatában való tájékozódást segíti az új FESZTIVÁLOK rovat, ahol időrendben, több hónapra előre kap tájékoztatás a látogató a több kisebb programot magába foglaló rendszeres regionális rendezvénysorozatokról.
Olvasói visszajelzések alapján felújításra került a mindenki által ingyenesen használható APRÓHIRDETÉS oldal, melynek sikerességet bizonyítja a számtalan napi friss bejegyzés. Az új SZOLGÁLTATÁS KERESŐ és KATALÓGUS oldalak nyújtanak segítséget a Dunakanyarban élők és idelátogatók szolgáltatás, szálláshely, vendéglátóhely megtalálásában, melyben cégek, vállalkozók vagy magánszemélyek már kedvezményes bruttó 5.000 Ft éves díjért elhelyezhetik bemutatkozó anyagukat. Ily módon lehetővé válik a folyamatos internetes jelenlét azok számára is, akik ezt eddig nem engedték meg maguknak.
Az újonnan megnyílt KÉPGALÉRIA folyamatosan kerül feltöltésre, az elhelyezett képanyag tükrözi a régió sokszínűségét, gyönyörű látnivalóit. A fiatal, iskolás célközönség számára megnyílt a DIÁKOLDAL rovat, ahol érdeklődésüknek megfelelően friss diákhírek, – programok, diákfórum, fényképgaléria és diák-önkormányzati információk várják az érdeklődőket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/05/06/megujult-a-dunakanyar-internetes-kapuja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





