Kütyük
A mobilokra nem teljes estés TV filmek, hanem rövidebb videóanyagok valók
Szakértők szerint a mobiltelefonos televíziós szolgáltatások komoly jövő előtt állnak.

Az Eco nevezetű német Internetes vállalat ˝TV meets Handy˝ című legfrissebb tanulmányában több mint hetven szakértő véleményével ismerkedhetünk meg.
A tanulmány készítői által végzett közvéleménykutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek mindössze két százaléka gondolja úgy, hogy akár teljes hosszúságú játékfilmeket is megnézne mobiltelefonja kijelzőjén, a rövidebb mozifilm előzetesekkel viszont már az emberek több mint egyharmada szimpatizálna. A legnagyobb sikernek a sport témájú adások örvendenének, ugyanis a válaszadók 74 százaléka nézne szívesen sport közvetítéseket a mobil készülékén. Híradót és videóklipeket 67 százalék nézne mobiltelefonon, az erotikus adások pedig mintegy 50 százalékos nézettségre számíthatnak.
A megkérdezettek 88 százaléka úgy véli, hogy a televíziós szokások a jövőben sem fognak jelentős mértékben megváltozni, vagyis az emberek többsége továbbra is a nappalijában fog TV-t nézni. Érdekesség, hogy a szakértők többsége úgy véli, hogy idővel majd többen fognak mobilon tévézni, mint személyi számítógépen.
Míg egyesek szerint a harmadik generációs mobiltelefonos hálózatok egymagukban képesek ellátni az összes fejlett multimédiás feladatot, addig mások úgy vélekednek, hogy például a televíziós adások mobil közvetítéséhez nem a 3G-t, hanem annál sokkal hatékonyabb, specifikus technológiákat kell alkalmazni. Ilyen például a DVB-H.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/04/08/a-mobilokra-nem-teljes-estes-tv-filmek-hanem-rovidebb-videoanyagok-valok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





