Kütyük
A palmOne vezeti a PDA piacot
Az NPD Group és a Context SalesWatch legfrissebb adatai szerint jelen pillanatban a palmOne uralja az amerikai és európai kéziszámítógép kiskereskedelmi piacot.

Mint ismeretes, a palmOne idén nyáron várakozásokon alul teljesített, azonban szeptembertől újra feléledt, és így be tudta biztosítani magának az előkelő első helyet. A kiskereskedelmi eladási adatokból kiderül, hogy idén szeptemberben a palmOne mintegy 42 százalékos piacrészt tudhatott magának, a második helyezett Hewlett-Packard pedig a piacnak körülbelül 36 százalékát uralta. A palmOne eladásai különösen Franciaországban és Németországban alakultak kedvezően, melyben fontos szerepet játszott többek közt a low-end kategóriában versenyző, kedvező árú Zire 31-es készülék.
Az NPD Group közlése szerint az Palm operációs rendszerű készülékek piaci részesedése 2003 szeptembere és 2004 szeptembere között több mint 10 százalékponttal növekedett. Mindez oda vezetett, hogy a Palm készülékek idén szeptemberben már közel 76 százalékos részesedéssel bírtak. A palmOne Tungsten E kéziszámítógép például egymaga 29 százalékos piacrészt szerzett magának.
Az igazsághoz tartozik, hogy az üzleti eladásokat tekintve a Hewlett-Packard Windows Mobile operációs rendszerű eszközei rendkívül kelendőek voltak az elmúlt negyedévben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/12/01/a-palmone-vezeti-a-pda-piacot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





