Kütyük
Nokia: 2005-ben 10 új 3G mobil érkezik
A Nokia a jövő esztendőben mintegy tíz UMTS kompatibilis, vagyis harmadik generációs (3G) új mobiltelefonnal kíván megjelenni a piacon.
Jorma Ollila, a finn vállalat vezetője egy a napokban a spanyolországi Barcelonában tartott szakkonferencia keretein belül elmondta, hogy 2005-ben előreláthatólag negyven új Nokia mobil készülék lát majd napvilágot, melynek körülbelül egynegyede lesz harmadik generációs modell. Mint ismeretes, a 3G mobilok legfontosabb jellemzői közé tartozik a korábbiaknál jelentősen nagyobb adatátviteli sebesség, a beépített kamera, vagy éppen kamerák, illetve a videokonferencia szolgáltatás.
Jorma Ollila elmondta, hogy a 2005-ös Nokia mobiltelefonok kétharmada lesz ellátva digitális fényképezőgép modullal, és körülbelül 50 százalékuk rendelkezik majd MP3 zenelejátszási képességekkel.
A piacot egyébként továbbra is a Nokia dominálja, mely mamutvállalat az elmúlt három hónapban nem kevesebb mint 51,4 millió darab mobil készüléket hozott forgalomba. A második és harmadik helyezett szoros csatát folytatott egymással: míg az amerikai székhelyű Motorola 23,3 millió készüléket, addig a dél-koreai Samsung mintegy 22,7 millió darab mobilt adott el az említett időszakban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/11/23/nokia-2005-ben-10-uj-3g-mobil-erkezik/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





