Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új mobil akkumulátortöltési technológia: gyaloglásból nyert energia

Kütyük

Új mobil akkumulátortöltési technológia: gyaloglásból nyert energia

Dél-koreai tudósok egy vadonatúj akkumulátortöltési technológiával rukkoltak elő.

A Walking Generator nevezetű kis készüléket cipők talpába integrálják, a szerkezet pedig a gyalogláskor, vagy éppen futáskor ébredő energiákat alakítja át elektromos energiává. A cipőtalpban a Walking Generator mellett helyet biztosítanak a különböző hordozható eszközökben alkalmazott akkumulátoroknak, melyeket a készülék idővel teljesen feltölt.

A kutatók elmondták, hogy a Walking Generator kereskedelmi forgalomban történő megjelenésére egyelőre várnunk kell, ugyanis az új technológia hatékonyságán még bőven van mit javítani. A szakemberek úgy vélik, hogy amennyiben a készülék hatékonyságát a jelenlegi négy-ötszörösére sikerül növelni, akkor az egy mobiltelefon, vagy MP3 lejátszó akkumulátort 5-6 óra alatt feltölteni képes eszköz lényegében minden további nélkül megjelenhet majd a piacon.

A Walking Generatort egyébként könnyű úgy módosítani, hogy elektromos energia helyett rádió frekvenciát generáljon, így pedig akár a neki helyet adó cipő tulajdonosának folyamatos nyomon követését is képes lehetővé tenni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés