Kütyük
1 TB-nyi e-mailkapacitás tévedésből
A Google nagy port kavart Gmail szolgáltatásának néhány használója azt vette észre, hogy hirtelen drasztikusan megnőtt a rendelkezésre álló tárolóhely.
1 GB-nyi tárhely e-maileknek. Hihetetlen? Pedig igaz. A Google másfél hónapja jelentette be, hogy ekkora, hétköznapi felhasználó számára gyakorlatilag korlátlan kapacitást bocsát a szolgáltatását igénybe vevők számára. Az egyelőre tesztelési fázisban levő megoldás révén az internetes cég további bevételekre szeretne szert tenni, s nem utolsósorban az e-mailpiac jelentős részét is szeretné magáénak tudni. Éppen ezért profitálni is kíván a szolgáltatásból, mégpedig úgy, hogy automatizáltan, egy program révén átolvastatja a bejövő és kimenő leveleket, majd tartalomfüggő reklámokat szúr bele az egyes e-mailekbe.
Nos, egy programozási hiba miatt ez az eddig példa nélkül álló kapacitás is drasztikusan megnövekedett egyeseknek – egy rövid időre legalábbis. Egy, a szolgáltatásban bekövetkezett programhiba miatt 1000 GB-ra, azaz közel egy terabyte-ra nőtt néhány Gmail-felhasználó postafiókjának férőhelye. Az internetes cég elismerte, hogy anomálisa lépett fel a rendszerben, és megszüntette az állapotot. ˝Egy hiba miatt történt, de már dolgozunk a javításán.˝ – nyilatkozta még kedden Nate Tyler, a Google szóvivője.
A Gmail egyébként felkavarta az e-mailszolgáltatások állóvizét: a Yahoo és néhány kisebb cég is (például a Spymac) bejelentették hasonló lehetőségeik továbbfejlesztését. A Google bejelentése azonban kiváltotta a magánszféra védelméért aggódók felszólalását is – Kalifornia államban például azt tervezik, hogy úgy, ahogy van, betiltják az egész szolgáltatást, annak az egyéni titkokat sértő megoldása szerint. Hasonló tiltakozással már Nagy-Britanniában is éltek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/05/20/1-tb-nyi-e-mailkapacitas-tevedesbol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





