Az IDC szakértői szerint a mobiltelefon és merevlemez gyártóknak számos forradalmi újítást kell végrehajtaniuk termékeiken, és csak ezt követően lesz értelme a winchesterek mobilpiacon történő megjelenésének.
Dave Reinsel, az IDC Hard Disk Drives and Components részlegének kutatási igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg a merevlemezek még túl drágák, túl nagyok és túl nagy fogyasztásúak ahhoz, hogy érdemes legyen mobiltelefonokban felhasználni őket. Véleményem szerint a mobilpiacon az elkövetkezendő években továbbra is a flashmemóriák lesznek a középpontban, a merevlemezek pedig legfeljebb egy-két abszolút high-end kategóriás készülékbe fognak beköltözni – mondta Reinsel, majd hozzátette, hogy a miniatűr merevlemezek árának legalább 50 dollárra kell csökkennie ahhoz, hogy ebben az új piaci szegmensben is elterjedhessen a mágneses elven történő adattárolás.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Toshiba idén januárban jelentette be 0,85 colos méretű miniatűr winchestereit, melyek 2 GB-os és 4 GB-os változatokban várhatóan még idén nyáron meg fognak jelenni a kereskedelmi forgalomban.