Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hamarosan eljön a videotelefonálás ideje

Kütyük

Hamarosan eljön a videotelefonálás ideje

A sokak által várva várt videotelefonos szolgáltatások öt éven belül világszerte elérhetők lesznek és jelentős új bevételi forrásokat jelentenek majd a telekommunikációs cégek számára – derül ki az Analysys piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből.

Manapság már érkezőben vannak azon nagy adatátviteli sebességre képes, videoanyagok készítésére alkalmas mobiltelefonok, melyek segítségével megoldható a videotelefonálás – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Chris Moller, az Analysys egyik elemzője.

Moller szerint a mobiltelefonos szegmensben a harmadik generációs technológiák jelenthetik a garanciát a videotelefonos szolgáltatások sikerére, azonban emellett nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ezen szolgáltatások a szélessávú vonalas hálózatokon is minden további nélkül üzemeltethetőek. Az Analysys előrejelzései szerint egyébként 2007-ben már egyedül a mobil videotelefonos piacon több mint 1,8 milliárd dolláros forgalmat fognak lebonyolítani az operátor cégek.

A videotelefonos szolgáltatások sikerének érdekében mind a vonalas, mind pedig a mobil szolgáltatóknak gondoskodniuk kell arról, hogy a letöltési oldal mellett a feltöltési oldal sebessége is megfelelő legyen – mondta Moller, majd hozzátette, hogy az operátoroknak mindenképpen megéri befektetni a videotelefóniába, ugyanis hosszútávon csak ilyen új szolgáltatásokkal biztosítható a folyamatos növekedés.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés