Kütyük
Állítsuk meg a Microsoft és az Intel mobilpiaci előrenyomulását!
Három chipgyártó cég, valamint egy mobiltelefon gyártó nagyvállalat elhatározta, hogy közösen gátat vet annak, hogy a Microsoft és az Intel a személyi számítógépek piaca után a mobil készülékek szegmensében is domináns szerephez juthasson.
Az érdekcsoportosulás tagjai között találhatjuk a chipgyártó STMicroelectronics, Texas Intsruments, valamint ARM cégeket, illetve a világ legnagyobb mobiletelefon gyártóját, a finn Nokiát. Az érintett vállalatok vezetői megállapodtak egymással, hogy közös fejlesztéseik révén megpróbálnak megfelelő konkurenciát állítani a Microsoft és az Intel mobilos újdonságainak.
A jelenleg még csak négytagú MIPI (Mobile Industry Processor Interface) szövetség a közeljövőben várhatóan új tagokkal fog bővülni, valamint tudni lehet, hogy elsődleges céljai közé tartozik a mobiltelefonos hardver és szoftver alkotóelemek újradefiniálása, illetve a mobil készülékek újfajta szolgáltatásokkal történő felruházása. A MIPI szövetség egyébként várhatóan még ebben a negyedévben számos új taggal fog kiegészülni.
A jelenlegi tervek szerint a szövetségen belül tíz különböző munkacsoportot fognak létrehozni, mely csoportok egy-egy speciális fejlesztési munkálattal lesznek megbízva, így míg az egyik csoport a mobiltelefonos kijelzők technológiai építőkockáinak optimalizációjával, addig egy másik a mobil készülékek digitális fényképezőgépeinek továbbfejlesztésével fog foglalkozni.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/08/06/allitsuk-meg-a-microsoft-es-az-intel-mobilpiaci-elorenyomulasat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





