Kütyük
Thaiföldi EDGE teszt Nokia berendezésekkel
A Total Acces Communciation (DTAC) és a Nokia Thaiföldön első ízben, és világszerte is az elsők között lebonyolított sikeres EDGE hívásról számolt be.
A laboratóriumi körülmények között a Nokia kereskedelmi berendezéseivel lebonyolított EDGE hívás a DTAC EDGE tesztelési folyamatának első fázisát jelenti.
Az EDGE technológia segítségével a mobilszolgáltatók jobb minőségű, nagy sebességű adat-, hang-, audio-, video-, és szövegátvitelt együttesen biztosító hálózati szolgáltatásokat kínálhatnak ügyfeleiknek.
“A Nokia iparágvezető megoldása egyértelmű választás volt számunkra. A DTAC örömmel végzi el a tesztelést, hiszen amikor a piac készen áll majd az EDGE bevezetésére, a tesztelésnek köszönhetően Thaiföldön mi lehetünk majd az első vállalat, amely EDGE szolgáltatást indít be” mondta Sigve Brekke, a DTAC társelnök-vezérigazgatója.
“2002 folyamán az érdeklődés egyértelműen az EDGE felé fordult. Világszerte számos szolgáltató kezdte el a GSM/EDGE hardver telepítését. A Nokiánál örömmel látjuk, hogy a DTAC kiállt a GSM világszabvány mellett vállalt szilárd elkötelezettsége, és a Nokiába vetett bizalma mellett. Az EDGE technológiánkat érdeklődéssel teszteljük a DTAC-kal együtt” tette hozzá Kristian Strand, a Nokia Networks értékesítési igazgatója.
A Nokia eddig Nokia bázisállomás-alrendszerekből, Nokia központ-alrendszerből és GPRS gerinchálózatból, valamint Nokia multimédiás üzenetküldési központból (MMSC), rövid szöveges üzenetküldési központból (SMSC), Nokia intelligens hálózati (IN) platformból és hálózat-konzultációs szolgáltatásból felépülő, teljes GSM rendszert és megoldást szállított a DTAC számára.
A Nokia 2001 decembere óta szállít GSM/EDGE hardvert, mára 19 ország 28 szolgáltatója számára szállított már nagy mennyiségű, EDGE-képes GSM berendezést. Tavaszra a Nokia az összes kontinensen együttesen tizennégy EDGE próbaüzemet indít el, és a tervek szerint számos további ügyfele is csatlakozik majd az EDGE világraszóló sikeréhez. Korábban a Nokia már beszámolt az America Movillal Kolumbiában és Equádorban kötött EDGE szerződésekről.
A Nokia tavaly bemutatta a világ első háromsávos 800/1800/1900 MHz GSM/GPRS/EDGE telefonját, a Nokia 6200-at. A legfrissebb EDGE terminál, a Nokia 6220 a világ első háromsávos 900/1800/1900 MHz GSM/GPRS/EDGE készüléke, amely egész Eurázsiában működőképes. A Nokia folyamatosan, a legtöbb telefonkategóriában bevezeti az EDGE funkciót, 2004 végétől kezdve pedig az EDGE minden új Nokia GSM/GPRS terminálon működik majd.
A több mint 5 és fél millió ügyféllel rendelkező DTAC Thaiföld elsőszámú vezeték nélküli kommunikációs vállalata. A DTAC célja, hogy a mobilkommunikáció egyszerűvé, hozzáférhetővé és egy igazságos és átlátható díjszabási rendszernek köszönhetően megfizethetővé váljon. A Telenor 2000 óta a DTAC stratégia partnere.
Az EDGE (Enhanced Data Rates for Global Evolution; fejlett adattovábbítás a globális fejlődésért) a GSM továbbfejlesztése. A kereskedelmi forgalomban elsőként megjelenő termékek (például a Nokia 6200) akár 118 kbit/s hang- és adatsebességet is lehetővé tesznek majd. Az EDGE technológia által biztosított legmagasabb adatsebesség eléri a 473 kbit/s-ot. A GSM hálózat EDGE-re történő átalakulása következtében a már létező 800, 900, 1800, és 1900 MHz-es frekvencián átlagosan háromszorosára gyorsul majd a GPRS kapcsolat sebessége. A felhasználók átlagosan háromszor gyorsabban juthatnak hozzá a már ma is létező szolgáltatásokhoz, a gyorsabb adatsebesség révén pedig a létező GSM frekvenciákon még az új szolgáltatások is elérhetővé válnak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/04/08/thaifoldi-edge-teszt-nokia-berendezesekkel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





