Kütyük
A 3G rendszerek legfelkapottabb alkalmazásai a játékok lehetnek
Több elemző cég szerint annyira nagy igény van a szórakoztatásra a mobil eszközök terén, hogy szinte bizonyos, hogy a játékok mozgatják majd meg legjobban a hálózatot.
A Datacomm Research Company és a Phoenician Ventures elemző cégek is arra jutottak, hogy az új, színes kijelzős „telefonok” legnépszerűbb alkalmazásai a játékok lesznek.
Mivel a mobilos játékok már így is népszerűek, nem kérdéses, hogy ugyan ezek színes kivitelben, több játékost támogatva még inkább keresettek lesznek.
A több játékos támogatására nagyon alkalmasak a 2.5G és 3G hálózatok, hiszen segítségükkel a felhasználók mindig elérhetők, nem kell percdíjat fizetni az adatforgalom után.
Azért látnak nagyobb fantáziát a mobilos többjátékos (multiplayer) alkalmazásokban, mert míg az asztali géppel, vagy konzollal csak bizonyos időben, illetve meghatározott helyen lehet játszani, addig a mobiltelefonon keresztül akármikor, és akárhol lehetőség van egy kis kikapcsolódásra.
Szintén színt vihet a játékokba a rendszer azon tulajdonsága, hogy meg tudja határozni, hogy a felhasználó éppen hol tartózkodik.
A Gameboy hihetetlen sikere azt sugallja, hogy hasonló út vár a kéziszámítógépekre és mobiltelefonokra írt játékokra is.
Hogy milyen nyelven fognak íródni a játékok, egyelőre még nem tudni. A két alternatíva a J2ME, és a még kissé ismeretlen BREW.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/07/18/a-3g-rendszerek-legfelkapottabb-alkalmazasai-a-jatekok-lehetnek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





