Kütyük
Hamarosan mindent elboríthatnak az eldobott mobiltelefonok!
Egyre nagyobb veszély fenyegeti a környezetet és így közvetve minket is, a nem megfelelően ártalmatlanított mobiltelefonoknak köszönhetően. Pedig lehet ellene tenni…
Egy környezetvédelemmel foglalkozó kutatócsoport, a new yorki Inform szerdán közzétett egy elemzést, amely a mobiltelefonokkal és a velük kapcsolatos környezeti terheléssel foglalkozik. A tanulmány szerint 2005-re csak az Egyesült Államokban évente 130 millió darab telefon kerül a kukába, ami megközelítőleg 65 ezer tonna hulladékot jelent (ráadásul minden évben körülbelül 400 millió darabbal növekszik az újonnan eladott készülékek száma, tehát a probléma egyre nagyobb méreteket fog ölteni).
A hulladékégetőbe került mobiltelefonok jelentős környezeti ártalmakat okozhatnak, mivel olyan összetevőkből épülnek fel, amelyek külön-külön mérgezőek (arzén, kadmium, ólom és egyéb tűzálló kémiai anyagok kerülhetnek ki így a védtelen természetbe). A helyzet hasonló, mint az egyéb e-hulladék, azaz elektronikus eszközök okozta szemét (PC-k, monitorok stb.) esetén.
Ezen összetevőket ki kellene vonni a telefongyártásból, vagy legalábbis jócskán csökkenteni mennyiségüket – áll az Inform elemzésében. A gyártóknak jobban oda kellene figyelni a könnyebb szétszerelhetőségre, az újrahasznosításra vagy újrafeldolgozásra. Ezen felül szervezniük kellene a régi készülékekhez kapcsolódó visszaváltási programokat.
Történtek már lépések az ügyben, ám egyelőre sajnos nem a kellő ütemben haladnak az újrahasznosítással kapcsolatos fejlesztések, így hamarosan az egyik legnagyobb problémaforrás lehet a fejlett világban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/05/10/hamarosan-mindent-elborithatnak-az-eldobott-mobiltelefonok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





