Connect with us
Hirdetés

technokrata

Amerikában m-mode lesz az i-mode

Kütyük

Amerikában m-mode lesz az i-mode

Az AT&T Wireless csak az NTT DoCoMo technológiáját veszi át, a nevet nem.

Nemrég adtunk hírt arról, hogy a japán NTT DoCoMo még az idei év folyamán be kívánja indítani a Japánban nagy sikert aratott mobil Internet-szolgáltatását, az i-mode-ot az Egyesült Államokban is, méghozzá partnere, az AT&T Wireless hálózatán (a DoCoMo 16 százalékos részesedéssel rendelkezik az amerikai cégben). A Financial Times most hírül adta, hogy az AT&T ugyan valóban átveszi a DoCoMo technológiáit, azonban ”i-mode” helyett ”m-mode” néven fogja kínálni az újfajta szolgáltatást.

A i-mode szolgáltatás jelenleg a világ mindössze két országában, Japánban és Németországban érhető el. Míg az előbbi államban már 3 éve üzemel, és több mint 30 millióan használják, addig Németországban csak nemrégiben került bevezetésre az E-Plusnál – a japán elődhöz hasonlóan szintén i-mode néven.

A gazdasági napilap híréből az is kiderül, hogy az AT&T Wireless egyelőre csak az üzleti felhasználókat kívánja megcélozni az m-mode-dal, a hagyományos előfizetőkkel egyelőre nem bajlódik. Ez meg is érthető, hiszen az Egyesült Államokban nem túl népszerűek a nem beszédalapú szolgáltatások, így a szöveges üzenetküldés és a WAP sem (egy felmérés szerint az USA-ban egy hónap alatt mindössze 350 millió üzenetet küldenek el a mobiltelefon-tulajdonosok, míg Európában ugyanennyi idő alatt 30 milliárd üzenet kerül elküldésre).



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/03/22/amerikaban-m-mode-lesz-az-i-mode/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés