Connect with us

Hirdetés

technokrata

NEC-Matsushita: 3G mobilok kínai szolgáltatóknak

Kütyük

NEC-Matsushita: 3G mobilok kínai szolgáltatóknak

A japán NEC és a Matsushita közös fejlesztésű harmadik generációs (3G) mobiltelefonokat kíván gyártani a fontosabb kínai telekommunikációs cégek számára.

A Nihon Keizai Shimbun című japán üzleti napilap híre szerint a két cég egy közös vállalatot fog létrehozni még idén. A körülbelül 2,42 millió dolláros alaptőkével megalapításra kerülő cég feladata a 3G telefonok népszerűsítése lesz Kínában, valamint részt fog venni a kínai 3G-szabványok kialakításában is. Az alapítók reményei szerint így majd nagy részesedést lesznek képesek megszerezni a világ legnagyobb mobiltelefon piacának tartott országban. A közös vállalatnál kezdetben 100 embert – javarészt kínai mérnököket – fognak alkalmazni, azonban 3 éven belül 300-500 fősre kívánják bővíteni a csapatot.

Jelenleg egyébként csak az NEC és a Matsushita (Panasonic) szállít 3G telefonokat a japán NTT DoCoMonak, amely korlátozott körzetben október eleje óta üzemelteti a gyors adatátviteli sebességet biztosító szolgáltatást. A kínai kormányzat csak valamikor 2003. körül tervezi hasonló WCDMA (wide-band code division multiple access) hálózat kiépítését, de az NEC és a Matsushita célja az, hogy addigra már rendelkezzen videók fogadására is képes készülékekkel.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés