Connect with us

Hirdetés

technokrata

Quadrat GeoFind: egységes földrajzihely-tájékoztató rendszer

Kütyük

Quadrat GeoFind: egységes földrajzihely-tájékoztató rendszer

Egy magyar tudós dolgozta ki először világon azt az egységes tájékoztató rendszert, amelynek célja a híradásokban és a sajtóban közölt, kevéssé ismert földrajzi helyek hollétének a nagyközönség számára, egyszerű és gyors eljárással való megismertetése – többek között az Internet segítségével.

A szegedi SZAB Székházban tartott Magyar Földrajzi Konferencián egy magyar tudós, Dr. Zakariás Zoltán ismertette annak az általa kidolgozott, eddig a világon egyedüli rendszernek a használati lehetőségeit, amely – országos vagy globális bevezetése esetén – egyértelművé tenné az írott és elektronikus sajtó által közölt, időnként bizony teljesen ismeretlenül hangzó földrajzi nevek pontos földrajzi helyét.

A rendszer nemzetközi szintű bevezetésének gyakorlati jelentősége óriási lenne: gondoljunk csak arra, hogy a tengerentúlon talán soha többet nem gondolnák a magyar fővárosról, hogy Romániában van, vagy nem rajzolnák Svájcot Csehország helyére – mint ahogy az a CNN hírcsatornán volt rövid időre látható az afganisztáni légitámadás első napjaiban.

A rendszer bevezetése megkívánja a szerkesztői és a hallgatói oldal támogatását is, vagyis a híradások során szükséges a szóban forgó területeknek megfelelő kvadrátkódok közlése, a közönségnek pedig rendelkeznie kell a kvadrátkódokat földrajzi helyekké dekódoló eszközzel. Ez lehet kvadrátkódos térkép vagy akár a Quadrat GeoFind website-ja is. Itt a dekódolón kívül a rendszer részletes leírása is megtalálható.

Az idén 91 éves magyar tudós nevéhez mellesleg más nevezetes események is kötődnek, például a II. Világháború alatt utászainak parancsnokaként ő volt az irányítója az Óbudai- (Hajógyári-) szigetre vezető, ma is álló K-híd építésének.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés