Connect with us

technokrata

A Tesla megcsinálta: többé nincs szükség sofőrre

Garázs

A Tesla megcsinálta: többé nincs szükség sofőrre

Önvezető rendszert jelentett be az amerikai gyártó.

Elon Musk eredetileg kedden mutatta volna be a Tesla újdonságait, ám végül két nappal elcsúsztatták a bejelentést. Nos, ez az időpont is eljött, így kiderült, hogy min is dolgozott eddig az amerikai gyártó. A bejelentés a várakozásoktól eltérően igen nagy horderejű lett, hiszen nem pusztán a Model 3-ról esett szó, hanem épp ellenkezőleg, mindegyik modellre vonatkoznak az újdonságok.

teslaonvezeto

Lényegében arról van szó, hogy a Tesla megelőzi a konkurenseit, hiszen már most komplett önvezető rendszert kínálnak. Ennek értelmében a mai naptól összeszerelt Model S-ek és Model X-ek  (és természetesen a jövőre érkező Model 3-asok is) egyaránt úgy gördülnek ki a gyárkapun, hogy a burkolatuk alatt 8 darab, 360 fokos, 250 méterre látó kamerát találunk. Emellett továbbfejlesztették az ultrahangos érzékelőket is, mostantól kétszer nagyobb távolságig képesek felismerni az autó előtt lévő akadályokat. Szintén fejlődött az első radar is, a gyártó állítása szerint immáron porban, hóban és esőben is sokkal jobban elboldogul. Mindez persze nemcsak az érzékelőknek, de az igen erős számítási teljesítménynek is köszönhető, hiszen az új Teslákban 40-szer gyorsabb számítógép lakozik majd.

A Tesla szerint az új önvezető rendszer folyamatosan figyeli majd az adott útvonal sajátosságait és ennek megfelelően viselkedik majd. Sajnos azonban hiába várunk még arra, hogy maguktól kocsikázzanak a Teslák, mivel elsőként a bonyolult jogi szabályozáson kell végigverekednie magát az amerikai gyártónak. Lényegében tehát arról van szó, hogy a vállalat előre felokosítja az autóit, hogy amikor eljön az idő, automatikusan aktiválhassák az önvezető módot.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés