Connect with us

technokrata

Már olyan autója is van az Ubernek amit nem kell vezetni

Garázs

Már olyan autója is van az Ubernek amit nem kell vezetni

Szolgálatba álltak az önvezető Volvo-k.

Bár sokak számára még elképzelhetetlennek tűnik, az önvezető járművek bizony egyre közelebb kerülnek hozzánk. Olyannyira, hogy az Uber bejelentette, hogy mostantól már sofőr nélküli autókkal is szállítják az utasokat. A tesztüzem a pennsylvaniai Pittsburgh-ben indul, itt szállítják majd az utasokat a Volvo XC90-esből átalakított járművek.

A próbák alatt a jogi szabályozás lassúsága miatt még jelen lesz egy “vezető” is, ám az illető csak a sofőrülést foglalja majd el, lényegi munkát nem végez, ellentétben az anyósülésen ülő személlyel, aki folyamatosan rögzíti majd az autó viselkedéséhez kapcsolódó információkat.

ubervolvo

Érdekesség, hogy az önvezető autóval való utazásért nem kér pénzt az Uber, sőt, emellett még olyan extrákkal is csábítják az utazni vágyókat, minthogy egy hátsó táblagépen menet közben pontosan megismerhetik a jármű minden aspektusát.

Az egyáltalán nem véletlen, hogy az önvezető járművek a Volvo műhelyéből származnak, a svéd gyártó ugyanis régóta együttműködik az Uberrel, 2021-ig például egy teljesen automata autót fejlesztenek majd ki, kifejezetten a közösségi szolgáltató számára.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Garázs

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin