Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön a Google telekocsi: reszkethet az Uber?

Garázs

Jön a Google telekocsi: reszkethet az Uber?

Bemutatták a Waze Carpoolt.

A Google 2013-ban vásárolta fel a Waze-t, a közösségi navigációs alkalmazás pedig azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend, szerte a világon. Mivel a szolgáltatás a közösségre épül, ezért a Google-nél most úgy gondolták, hogy a hagyományos navigációnál egy fokkal feljebb lépnek és bemutatták a Waze Carpoolt, amely egy telekocsi szolgáltatásnak tekinthető.

wazecarpool

A cél az, hogy a hasonló útvonalakon közlekedőket egyetlen járműbe tereljék, így lecsökkenhet az autók száma az utakon, ami pedig kevesebb dugót eredményez. Az egyelőre Kaliforniában élesedő Waze Carpoolhoz elkészítették a Waze Rider-t is, az utasok ezzel foglalhatnak autót magukhoz a reggeli ingázásra.

Talán nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy amennyiben a tesztidőszak sikerrel zárul, úgy 1-2 éven belül akár hozzánk is elérhet a szolgáltatás. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy a Google már javában fejleszti a saját önvezető rendszerét, így később akár az önvezető autókkal is összekapcsolhatná a Waze Carpoolt, azaz az utazásokhoz már sofőrre sem lenne szükség.

wazecarppol2

Hasonló fejlesztésben látja a jövőt az Apple is, a vállalat nemrég fektetett 1 milliárd dollárt a kínai Uber-nek is nevezett Didi Chuxingba.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés