Connect with us

Hirdetés

technokrata

Döbbenetes Ferrarik lesznek 2040-ben

Garázs

Döbbenetes Ferrarik lesznek 2040-ben

A patinás olasz márka kihirdette formatervezési versenyének győzteseit.

Véget ért a Ferrari 2016 Top Design School Challenge nevű versenye, ahol fiatal diákok próbálhatták ki magukat és formatervezési képességüket. Kihirdették a három győztes csapatot és az általuk készített alkotásokat is nyilvánosságra hozták. A pályaműveket szigorú szakmai zsűri díjazta, amelynek tagjai között olyanok ültek, mint Sebastian Vettel Forma-1 versenyző, illetve több jelenlegi Ferrari dizájner, gyári tesztpilóta vagy épp híres gyűjtők.

Ferrari Manifesto

Az abszolút legjobb díjat a Ferrari Manifesto koncepció kapta meg, melyet az ISD-Rubika készített. A hat diák alkotta csapat a franciaországi Valenciennes-ből érkezett, a zsűrit pedig nem csupán a formaterv ragadta meg, hanem az egyedi ajtómegoldás, illetve a futurisztikus belső tér.

Ferrari FL Concept

Nem kevésbé sikerült különlegesre a Ferrari FL nevű jármű sem. Ezt a tanulmányt Roman Egorov készítette, a tervező gyakorlatilag csak a belső térre építette az egész művet, a külsővel igazán nem is foglalkozott. A németországi iskolában tanuló orosz tervező kifejezetten egy olyan utasteret álmodott meg, ahol ember és gép minél közelebbi kapcsolatba kerülhet. Ráadásul a manapság szokványos karbont és bőrt más nemes anyagokkal helyettesítette.

Ferrari de Esfera

Végül a harmadiknak kiválasztott alkotás a Ferrari de Esfera lett, amely egyébként egy online internetes szavazás alapján kerül be a kalapba. A szöüli Hongik Egyetemen tanuló három diák műve különdíjat is kapott a zsűritől. A versenyben résztvevők közös célkitűzése az volt, hogy miként képzelik el a Ferrari külső-belső formavilágát 2040-ben. Nos, a nyertesek alapján már nekünk is lehet elképzelésünk róla.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés