Connect with us

Hirdetés

technokrata

Környezetkímélő a Renault

Garázs

Környezetkímélő a Renault

A környezetkímélés mellett energiát is spórol a Renault.

A Renault az utóbbi időben kitett magáért: jó ár/érték arányú modellpalettája mellett az elektromosok terén is egyre jobban igyekszik a francia gyártó, s a károsanyag-kibocsátás csökkentésével meglehetősen nagyot lehet vágni az ökológiai lábnyomon. A Renault élen jár e tekintetben.

0523zoe (3)

A kibocsátást csökkenteni legjobban az elektromos autókkal lehet, ám azok értékesítése manapság még nem számít könnyű feladatnak, hiszen a vásárlók vonakodva lépnek egy teljesen új, számukra eddig ismeretlen útra. Mindenesetre a franciák egyre szélesebb villanyos palettával próbálkoznak minél nagyobb szeletet kiharapni a piac tortájából.

a_Renault_Twizy_0_medium

A gyártó elmondása szerint 2010 és 2013 között mintegy 10 %-kal sikerült csökkenteni az ökonómiai lábnyomot, ami 5,5 millió tonna szén-dioxidnak felel meg – ezzel az eredménnyel a legjobbak közé iratkozott fel a francia konstruktőr. Csak összehasonlításképpen: ez a mennyiség egy 600.000 fős európai nagyváros szennyezésének felel meg.

Ökológiai lábnyom
Az ökológiai lábnyom egészen pontosan azt a föld – ill. vízterületet takarja, amelyre egy bizonyos emberi népesség és életszínvonal végtelen (tetszőlegesen hosszú) ideig való fenntartásához szükség lenne. E számításnál olyan kézzel fogható adatot kapunk, amely kifejezi egy személy vagy csoport életszükségleteinek kielégítéséhez, a fogyasztott áru előállításához és a megtermelt hulladék elnyeletéséhez szükséges területet. Amiről a Renault kapcsán ezúttal beszélünk, az pedig a szén lábnyom: a fosszilis erőforrások elégetéséből, a földhasználat-változásból és kémiai folyamatokból keletkező CO2 elnyeléséhez szükséges erdőterület nagysága.

Ráadásul a franciák nem csupán a kevesebbet fogyasztó, és ez által kisebb mennyiségű szén-dioxidot kibocsátó modellekkel érték el a fenti eredményt. A nagymértékű csökkentéshez nagyjából 4 %-ban hozzájárult a logisztikai, újrahasznosítási és gyártási folyamatok optimalizálása, 11 %-ot tesz ki a nyersanyagok hatékonyabb kezelése és 85 %-ot képvisel a takarékosabb modellpaletta az eladott mennyiséggel súlyozva.

yt

A Renault egyébként már 2010-ben bejelentette, hogy mindenképpen a takarékosabb modellek és a hatékonyabb gyártás ösvényére lép, s mára teljesült is a gyártó álma: 115 g/km-es átlagos, az egész modellpalettára vetített kibocsátása irigylésre méltó. Ez egy olyan folyamat, amit a többi gyártónak is követni kell, hiszen az autóipar nem csupán a megtermelt példányokról szól, hanem a gyártás milyenségéről, a logisztika és a hatékonyság fokozásáról is.

Forrás: autopult.hu



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés