Connect with us

Hirdetés

technokrata

Emeli a szintet a Rolls-Royce is? – egy SUV gyártását fontolgatják

Garázs

Emeli a szintet a Rolls-Royce is? – egy SUV gyártását fontolgatják

Mint azt tudjuk, a hobbiterepjárók piaca egyre nagyobb méreteket ölt. Olyannyira, hogy a prémium márkák leigázása után – akik már SUV-k egész hadát kínálják vásárlóiknak – már a kőkemény luxusautók vadászterületén is megkezdte hódító útját, miután a Bentley hivatalosan is bejelentette, hogy készül a márka első terepese. Ezek után persze a Rolls-Royce-nál is joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem kellene-e belevágni az új kalandba.

A BMW tulajdonában lévő, nagy múltú angol gyártónál eddig hallani sem akartak hasonló lehetőségről, azonban az autópiac tendenciái azt mutatják, hogy hamarosan eljön az idő, amikor az újonnan forgalomba helyezett négykerekűek fele SUV, vagy crossover lesz. Ezt a tényt pedig kénytelenek tudomásul venni, hiszen a változó igények miatt könnyen lemaradhatnak a nagy üzletről.

Tisztában vannak ezzel a BMW igazgatótanácsában is, ahonnan Peter Schwarzenbauer, a Rolls-Royce ügyeiért felelős elnökségi tag szólalt meg az ügyben: „hosszú távú tanulmányok azt mutatják, hogy a jövőben akár az eladott autók 50%-a is hobbiterepjárókból állhat, így felelősség terhel minket, hogy megvizsgáljuk egy esetleges SUV gyártásba küldését. Ezt a vizsgálatot pedig komolyan vesszük.”

0306_ghost_ii_04_medium

A vezető azért hozzátette, hogy közel sem dőlt még el, hogy mi lesz a terv sorsa: „tudnunk kell, hogy egy ilyesfajta autó képes lenne-e egy valódi Rolls-Royce tulajdonságait átadni. Amíg ebben nem vagyunk biztosak, addig biztosan nem vágunk bele a projektbe. A valódi kérdés tehát az, hogy illeszkedne-e a márka kínálatába egy SUV. Ugyanezt vizsgáltuk a BMW-nél az X5 esetében, és biztos vagyok benne, hogy a Porsche is ugyanígy tett anno a Cayenne-nel.”

Bár hosszú távú következtetéseket nem vonhatunk le a nyilatkozatból, de elég sokatmondó lehet a tény, hogy az említett két gyártó belevágott a feladatba, és próbálkozásukat azóta is siker koronázza. Ez, valamint a nagy ellenlábas, a Bentley próbálkozása hamar lépésre késztetheti a Rolls-Royce vezetőségét, akik mellékesen azt is elárulták, hogy nagyobb esély van egy konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc megjelenésére, mint egy teljesen elektromos luxusautó piacra dobására. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés