Garázs
Mercedes-alapú Aston Martin modellek érkezhetnek
Miután felmerültek pletykák arról, hogy a nemrégiben fogant együttműködés jegyben az Aston Martin tervezett SUV-jához a Mercedes-Benz GL adhatná az alapot, újabb hírek érkeztek a csillagos márkával közös modellek tervezéséről, amelyek az SL-t és az SLK-t helyezik középpontba.
A Mercedes-Benz a nyitott modellek új generációjához egy teljesen új platformot tervez. Az MSA (moduláris sportautó architektúra) könnyűsúlyú építéssel készül, mérete tág határok között variálható, és az orrmotor-hátsókerékhajtás kombinációt támogatja. A rá alapuló SLK és SL 2019-ben, illetve 2020-ban mutatkozik majd be.
Erre a platformra vetett szemet az Aston Martin – legalábbis a pletykák szerint. Miközben ugyanis a két márka együttműködése gyümölcsöző lehet, egy nevének elhallgatását kérő belső forrás a következőket nyilatkozta. „Dieter (Zetsche, a Mercedes vezetője – a szerk.) eléggé elhivatott az Astonos dologgal kapcsolatban és oda akarja adni nekik az X167-et (a GL platformja), de a pénz nagy problémát jelent. Az Aston 500 millió fontos négyéves befektetési terve egyszerűen nem elég ahhoz, hogy a teljes modellkínálatot megújítsák és még egy SUV hozzáadásáról is gondoskodjanak.”
Erre jelentene megoldást, ha a Daimler nagyobb részt vásárolna az Astonból, ami a tőkeinjekció mellett az érdekeltség fokozását is jelentené, amely a technológiai vívmányok nagyobb arányú megosztásáról is gondoskodna.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2014/03/26/mercedes-alapu-aston-martin-modellek-erkezhetnek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







