Connect with us

Hirdetés

technokrata

Van még feljebb – megérkezett a Mercedes-Benz S63 AMG Coupe

Garázs

Van még feljebb – megérkezett a Mercedes-Benz S63 AMG Coupe

Nemrég vettünk részt a vadonatúj Mercedes-Benz S-osztály Coupe bemutatóján Genfben, de a német gyártó jó szokásához híven nem sokat teketóriázott, máris bemutatta a hatalmas kétajtós AMG által felpaprikázott változatát, az S63 AMG Coupét.

Hatalmas meglepetés nem ér minket, hiszen a házi tuningcég a tőle megszokott változtatásokat eszközölte. Ilyenek például a lecserélt első és hátsó lökhárítók, a rengeteg AMG plakett, a négy integrált, négyzetes kipufogóvég, a kerékjáratok kiszélesítése, vagy a sportos, 19 colos keréktárcsák, melyek elöl 255/45 R19, hátul pedig 285/40 R19-es gumiabroncsokon feszülnek. Annak ellenére, hogy „csak a szokásos” változásokon ment át az autó az AMG kúra után, az alapverzió sportosan elegáns és felettébb arisztokratikus külleme után ez a változat még egyet tudott emelni a lécen, és olyan felsőbbrendűséget sugároz, melyet akár egy Bentley is megirigyelhetne. Bár ez nem is meglepő, hiszen egy ligában játszanak.

s63_coupe_1_medium

Belül szintén rengeteg helyen jelzi a jármű, hogy ő bizony nem egy hétköznapi S Coupé – ha egyáltalán létezik ilyen. Szinte alig találunk olyan elemet, amely ne lenne finom fekete bőrrel bevonva, míg a műszerfali betéteket valódi karbonra cserélték a gyárban. Itt is több helyen felüti a fejét az AMG kézjegye, például a kormányon, a könyöklőn, az ülések háttámláján, vagy az átprogramozott digitális óracsoporton.

Ami azonban sokkal fontosabb, azt a motorháztető alatt találjuk. A gyári sportrészleg saját fejlesztésű 5,5 literes V8-as duplaturbós erőforrását használták fel a mérnökök, melyből 585 lóerőt, és eszméletlen, 900 Nm nyomatékot préseltek ki. Ez azt jelenti, hogy a leváltott CL63 AMG-nél nem csak 65 kilogrammal könnyebb lett, de 41 lóerővel és 100 Nm-rel erősebb is az újdonság.

s63_coupe_6_medium

Ezekkel az adatokkal 4,3 másodperces 0-100-as sprintre képes a hátsókerékhajtású óriáskupé, melynek végsebességét 250 km/h-ban limitálják elektronikusan. Az opcionálisan rendelhető 4MATIC összkerékhajtással rendelkező variáns az előbb említett produkciót képes 3,9 szekundum alatt teljesíteni, mely egy ekkora tömegű autónál már szinte a fizika határait súrolja. Az erőforráshoz kapcsolt váltómű szintén nem jelent nagy meglepetést, hiszen a már jól ismert hétfokozatú sportautomatát kapjuk, melyet három beállításban – egy fogyasztásra optimalizált, egy sport, valamint egy manuális – használhatunk.

A Mercedes AIRMATIC és MAGIC BODY CONTROL rendszere mellett az S63 AMG Coupe mellé jár az alapváltozatban bemutatott kanyardőlés-funkció, mely lehetővé teszi, hogy az autó egy motorkerékpároshoz hasonlóan bedőlhessen a kanyarba, ezáltal csökkentve az utasra ható oldalirányú erők érzetét – fokozott kényelmet biztosítva a gyors kanyarokban. A rendszer 2,5 fokot dönt karosszérián a kanyar ellen, mindezt pedig 30 és 180 km/h között teszi.

s63_coupe_7_medium

Ha hajlandóak vagyunk még nagyobb összegeket kiadni autónkért, akkor akár kerámiafékekkel, 20 colos kerekekkel, Nappa bőrrel, sportülésekkel, vagy alul lapított sportkormánnyal is kérhetjük. Az első egy évben, ahogyan azt az utóbbi időben megszokhattuk a csillagos márka modelljeitől, elérhető az Edition 1 csomag, melyhez olyan extrák társulnak, mint a Swarovski kristállyal díszített ledes első fényszórók, az előbb említett sportülések Nappa bőrrel borítva, világító AMG felirat a ajtóküszöbökön, az éjjellátó rendszer, vagy a csillogó fekete fabetétek, mindez a teljesség igénye nélkül.

Először a jövő hónapban esedékes New Yorki Autószalonon mutatkozik be az S63 AMG, az első példányok pedig szeptemberben érkezhetnek meg a szerencsés vevőkhöz. Mi pedig alig várjuk, hogy a letaglózó látványt nyújtó alapverzió után élőben találkozhassunk az AMG által feltüzelt példánnyal is.

Forrás: Autó Pult



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés