Connect with us

Hirdetés

technokrata

Akár felesleges, akár nem, kasszasiker lesz – itt a BMW X4

Garázs

Akár felesleges, akár nem, kasszasiker lesz – itt a BMW X4

Miután a BMW köztudottan jó ideje teszteli a BMW X4-et, vagyis az X3 alapjaira épülő, és az X6 kistestvéreként aposztrofálható kupé-terepest, már csak idő kérdése volt, hogy a típusról mikor rántják le a leplet a bajorok.

Mi csendben azt reméltük, hogy a Genfi Autószalonon meglep minket a BMW, de nem így tett: közvetlenül a sajtónapok után, ma hajnalban leplezte le büszkeségét, ami remek húzás volt, hisz így még épp meg tudja lovagolni a Genfi sztárparádé ’farhullámait’, ugyanakkor kicsit később egy másik autószalonon debütálhat, újabb visszhangot keltve.

A valósághoz azonban hozzátartozik, hogy az új X4-nek talán nincs is szüksége olyan óriási propagálásra: azon persze továbbra is lehet vitatkozni, hogy esetleg mennyire felesleges, vagy sem a kupéterepes, ám annyi bizonyos, hogy az épeszű gondolkodásmód alapján szintén feleslegesnek titulált X6 óriási sikere után vélhetően mindenki meglépte volna a BMW helyében az X4-et. Nem kérdés hát, hogy az eladások tekintetében nem lesz oka a félelemre az autónak, amely idén nyártól már rendelhető lesz.

0306_x4_08_medium

Összességében semmilyen meglepetést nem hozott az autó: elölnézetből egyértelműen felismerhető az X3-rokonság, amit a testvérmodellel mm-re megegyező első túlnyúlás és a hasonló formavilág is kihangsúlyoz. Persze itt-ott eltérő vonalakkal, motorháztetővel, lökhárítókkal operál az újdonság, azonban nem kérdés, hogy elsősorban az oldal- és hátulnézet az, ahol az X4 elválik a gyökereitől. Az X6-hoz hasonlóan a tetővonal a vezető feje felett a legmagasabb, majd innen kupésan lejteni kezd, és az autó végéig épp összeolvad az emelkedő övvonallal, harmonikus megjelenést nyújtva. Persze a dögösebb megjelenésnek azért ára van: a hátsó üléssorban a fejtér közel 5 cm-rel alacsonyabb, mint az X3-ban (akkora, mint az X6-ban), vagyis a 180 centinél magasabb utasok feje vélhetően közvetlen kapcsolatot létesít majd a tetőkárpittal. Hátrafelé és hátrafelé-átlósan a kilátás is korlátozottabb, a csomagtartó pedig 500-1400 liter között mozog, míg az X3 értéke 550-1600 liter. A beltér szélessége viszont elöl-hátul megegyezik, és hiába alacsonyabb 5 centivel az autó (1675 helyett 1624 mm), a 20 mm-rel alacsonyabbra helyezett első ülések miatt elöl nem mérséklődik a fejtér.

A 2810 mm-es tengelytávolság, az első-hátsó nyomtáv és a szélesség természetesen változatlan, s a teljes hossz is alig 2 centivel, 4,67 méterre növekedett. Nem meglepő továbbá, hogy az X3 és az X4 tömegadatai megegyező hajtáslánc esetén kilóra megegyeznek. Minden fontosabb technikai alapot az X3-tól örökölt az újdonság, ám az élvezetesebb, sportosabb vezethetőség érdekében a mérnökök kicsit áthangolták a felfüggesztéseket, és az X4 szériában megkapja az X3-hoz feláras, változó áttételű paraméter kormányművet. A hajtásláncok megegyeznek, azt leszámítva, hogy az X4-hez minden esetben szériában jár az intelligens xDrive összkerékhajtás, a leggyengébb, 150 lóerős 18d dízelmotor nem került át a palettára, valamint az átdolgozott 20d alapdízel kivételével (ez a ráncfelvarrott X3-ban debütált), amihez hatsebességes manuális váltó jár, minden X4-hez szériában jár a nyolcfokozatú automata.

0306_x4_04_medium

Az Euro 6 előírásoknak megfelelő motorok minden esetben 2- vagy 3-literesek 4 illetve 6 hengerrel, és kivétel nélkül turbófeltöltésesek. Az értékesítési volumen szempontjából természetesen az új 20d a legfontosabb. Az alumínium konstrukciójú, kétliteres dízelmotor legújabb generációja mágnes szelepes injektorokkal működő common rail közvetlen befecskendezéssel készül, s megnövelt, 2.000 bar befecskendezési nyomással dolgozik. Az új 20d teljesítménye így 184-ről 190 lóerőre ugrik, míg 380 Nm maximális forgatónyomatéka 400 Nm-re nő. Mindezek eredményeképp a modell álló helyzetből mindössze 8 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/h-s tempóra, és vegyes fogyasztása alig több 5 l/100 km-nél, sőt, a mérsékelt gördülési ellenállású gumiabroncsok negyedik generációjával ez még 2 decivel csökkenthető. A végsebesség 212 km/h (X3-nál 210).

A kínálat innen felfelé nyílik: az X4 xDrive30d 258 lóerőt és 560 Nm nyomatékot tud felmutatni, miközben fogyasztása akár mindössze 5,7 liter is lehet. A sorozat csúcsmodellje, a 313 lóerős, 630 Nm maximális forgatónyomatékot produkáló X4 xDrive35d szintén takarékosabbá vált: vegyes használatban 6 l/100 km-t tud felmutatni. A benzines kínálatot a megszokott motorok adják. A kétliteres erőforrást hazavihetjük 184 és 245 lóerővel is (20i és 28i). Előbbi 8,1, míg utóbbi 6,4 másodperces 0-100-as sprintet tud felmutatni, miközben vegyes fogyasztásuk megállhat akár 7 literben. A benzines csúcsot izgalmas hangjával, erejével és finomságával továbbra is nagy vágyat ébresztő 35i adja: 306 lóerő, már 1 200-tól elérhető 400 Nm nyomaték, 5,5 szekundumos 0-100-as sprint és 8,3 literes fogyasztás a típus sarokszámai.

0306_x4_16_medium

Az extralistán természetesen minden elérhető, ami az új X3-hoz, így a LED-es fényszórókon kívül olyan finomságok is kérhetőek, mint a kulcs nélküli rendszerhez tartozó, ’alárúgással’ nyitható csomagtérajtó, az állítható futómű, a különféle asszisztens- és multimédiás rendszerek, továbbá a listáról nem fog hiányozni a gyönyörű megjelenítésű, okos és gyors navigációs rendszer, a vetített kijelző (Head-Up Display), de az internetes integráció sem. A karosszériát sok-sok színnel, 17-20 col közötti alukerekek garmadájával és akár M-sportcsomaggal lehet egyénre szabni, az utastérben pedig számos kárpitozás és díszítőelem közül válogathatnak a leendő vásárlók. Az áraktól csak nyáron fogunk tudni beszámolni, ám az X4 felára az X3-hoz képest azonos konfigurációban számításaink szerint 5-10 százalék között lesz.

Forrás: Autó Pult

 



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés