Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt vannak a BMW jövőautói

Garázs

Itt vannak a BMW jövőautói

Nyilvánosságra hozta az i3 és i8 tanulmány hivatalos fotóit a BMW.

Szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a BMW i almárkájának első két modellje, a városi mini i3 és a szupersportkocsi i8. A hivatalos fotókat már most nyilvánosságra hozták a bajorok az autókról, bár ezekre kár sok szót vesztegetni: a szériagyártásig még sok minden változhat.

A tervek szerint 2013-ban piacra kerülő i3 a BMW első teljesen elektromos, egyben legkisebb autója. Hossza 3,84 méter, szélessége 1,53 méter, magassága kereken két méter. Tengelytávja 2570 milliméter, utasterében négy személynek alakítottak ki helyet. A Mini E prototípusból ismert villanymotor 170 lóerős, legnagyobb nyomatéka 250 Nm. Egy feltöltéssel 120-160 kilométert képes megtenni, a végsebesség elektronikusan korlátozott 150 km/óra.

Az i3-ból kiterjesztett hatótávolságú elektromos autó is lehet, opciós lesz a REx rendszer, amely egy kis lökettérfogatú, generátorként működő benzinmotor beépítését jelenti. A hátsókerék-hajtású modell a LifeDrive nevű padlólemezre épül.

Az i8-ban a városi minivel ellentétben az első tengelyre építették a villanymotort, hátulra 1,5 literes, háromhengeres, 220 lóerős benzinmotor került 300 Nm-es nyomatékkal. A benzinmotor duplakuplungos váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket, a villanymotor kétfokozatú egységet használ. Az együttes teljesítmény 349 lóerő és 550 Nm.

Százra 4,6 másodperc alatt gyorsul az i8, végsebességét 250 km/óránál korlátozták. Átlagfogyasztása 2,7 liter a BMW szerint. Tisztán elektromos üzemmódban 35 kilométert képes megtenni a sportkocsi, akkumulátora az i3-hoz hasonlóan lítium-ion alapú. Mindkét autó karosszériája karbonszálakkal erősített műanyagból készül, a vázhoz nagyrészt alumíniumot használnak.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés