Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kettős Red Bull-siker, dobogós a Ferrari

Garázs

Kettős Red Bull-siker, dobogós a Ferrari

Mozgalmas F1-es futam Törökországban, Kobajasi pontot szerzett.

A Török Nagydíjat végig magabiztosan uraló Sebastian Vettel nyert Mark Webber előtt. A két Red Bull közé egy időre befurakodott Fernando Alonso, de végül harmadik lett, megszerezve a Ferrari első dobogós helyét idén.

Rengeteg előzés és test-test elleni csata tarkította a futamot, melyen a négy kerékcsere volt az általános; Jenson Button hárommal próbálkozott, de ráfázott, csak hatodik lett. Az utolsó pontszerő helyeken Sebastien Buemi (Toro Rosso) és Kobajasi Kamui (Sauber) ért be.

Következik a barcelonai GP, május 22-én.

Élő
 
Az előrejelzésekkel szemben napos időben, 16 Celsius-fokban indult a futam. A rajtnál Rosberg elment Webber mellett, akit Hamilton is le akart hagyni, de lecsúszott az ívről, így Alonso és Button is leelőzte. Massa a tizedik helyről előbb Heidfeldet, majd az egymással összecsapó Petrov-Schumacher kettős mellett ment el.

Öt kör után Vettel, Rosberg, Webber, Alonso, Button, Hamilton, Massa, Petrov, Barrichello, Heidfeld volt a sorrend, ám Webber visszaelőzte Rosberget a DRS-zónában.

Két körre rá Alonso is elment a Mercedes mellett, közben Hamilton kétszer is megverte Buttont a DRS segedelmével, ám csapattársa mindkétszer visszaelőzte a célegyenesben. A két McLarenre feljött Massa, előzött is a hátsó szárnnyal, de kör végén ő is, Hamilton is bement friss gumikért: a brit szerelői gyorsabban végeztek, egy fél autónyival előbb jött ki a boxból Hamilton.

A 12. körben az utolsó helyről rajtolt Kobajasi már ötödik volt, persze kerékcsere nélkül. Hátrébb Heidfeldet kitette a pályáról Petrov, de a német tudta folytatni, Barrichello pedig Schumachert hagyta faképnél.

15 kör után Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Hamilton, Massa, Button sorrendben ment a mezőny. Úgy tűnt, Buttont túl későn hozták ki, de rászoltak a rádión: “Remek etap volt, valószínűleg a többiek négyszer cserélnek.”

Elképesztő látvány az előzési zóna végén: Schumacher a kőkemény Kobajasi, majd az egyenesen vakmerő Sutil is lehagyta. Hamilton közben előzte Rosberget, Massa nem, a ferraris gyorsabb volt, de nem tudott előzni. Nagy nehezen, a nyolcas kanyar után igen, ám Rosberg visszavette a helyét, a következő (21.) körben viszont már nem tudta, sőt nagy csata árán Button is elment.

Jött a Massa-Button párbaj, előbbinek teljesen elfogytak a gumijai, így egy hatalmas fékezéssel, és egy pánikszerű boxutca-felkereséssel lett vége a dolognak.

Button éppen Rosberg elé evickélt vissza a második kerékcseréje után. Alonso befogta az ugyanolyan taktikán lévő Webbert, a Ferrari idén először versenyképes volt. A harmincadik körben Alonso előzött is, a sorrend a következőre módosult: Vettel, Alonso, Webber, Hamilton, Petrov, Massa, Button, Rosberg, Heidfeld, Schumacher. (Rosberg eddig kemény gumikkal maradt az élbolyban.)

Massa ezúttal Petrovot támadgatta, Buttonnal szemben védekezett. Rosberg a 12. és 24. után a 36. körben is kiment, 22 kört kellett volna kibírnia még lágyon. Massa nem unatkozott, lecsúszott egy kanyarban, ki a fűre, Rosberg és Kobajasi is elment mellette, utóbbit egy határozott kifékezéssel visszaelőzte.

Hamilton jobb elsőjén beragadt a csavarpisztoly a boxban, vesztett sok másodpercet, aztán nem engedték ki a szerelők, mert Massa is érkezett, aki ezzel visszaadott valamit a kollégának.

Húsz kör vissza, Vettel előnye 25 másodperc Alonso előtt, egy tökéletes kerékcsere után is nyugalomban vezethet. Schumacher és Barrichello egymást gyilkolta a 11. helyért.

Még mindenki cserélt egyet, Webber elkezdett kapaszkodni Alonsóra az utolsó tíz kör elején. A sorrend ekkor: Vettel, Alonso, Webber, Hamilton, Button, Rosberg, Buemi, Petrov, Heidfeld.

Webber hat körrel a leintés előtt beérte és le is hagyta Alonsót, a ferraris egy ideig próbált visszatámadni, de aztán meglépett a Red Bull. Massa éppen Schumachert előzte, aztán kapta vissza, aztán adta vissza. A célegyenes ráfordítóba egyszerre érkezett Alguersuari, Schumacher és Massa, a célegyenes végére éppen fordított lett a sorrend. Rosberg a kevésszer kereket cserélő Buttont csúnyán megverte négy körrel a futam vége előtt.

Török Nagydíj, végeredmény:
1. Vettel, Red Bull-Renault, 1:30:17.558 óra
2. Webber, Red Bull-Renault, + 8.807 másodperc
3. Alonso, Ferrari, + 10.075
4. Hamilton, McLaren-Mercedes, + 40.232
5. Rosberg, Mercedes, + 47.539
6. Button, McLaren-Mercedes, + 59.431
7. Heidfeld, Lotus Renault, + 1:00.857 perc
8. Petrov, Lotus Renault, + 1:08.168
9. Buemi, Toro Rosso-Ferrari, + 1:09.300
10. Kobajasi, Sauber-Ferrari, + 1:18.000
11. Massa, Ferrari, + 1:19.800
12. Schumacher, Mercedes, + 1:25.400
13. Sutil, Force India-Mercedes, + 1 kör
14. Perez, Sauber-Ferrari, + 1 kör
15. Barrichello, Williams-Cosworth, + 1 kör
16. Alguersuari, Toro Rosso-Ferrari, + 1 kör
17. Maldonado, Williams-Cosworth, + 1 kör
18. Trulli, Team Lotus-Renault, + 1 kör
19. Kovalainen, Team Lotus-Renault, + 2 kör
20. D Ambrosio, Virgin-Cosworth, + 2 kör
21. Karthikeyan, HRT-Cosworth, + 3 kör
22. Liuzzi, HRT-Cosworth, + 5 kör

Leggyorsabb kör: Webber, 1:29.703

A világbajnokság állása, pilóták:
1. Vettel 93 pont
2. Hamilton 59
3. Webber 55
4. Button 46
5. Alonso 41
6. Massa 24
7. Petrov 21
8. Heidfeld 21
9. Rosberg 20
10. Kobajasi 8
11. Buemi 6
12. Schumacher 6
13. Sutil 2
14. Di Resta 2

Csapatok:
1. Red Bull 148
2. McLaren 105
3. Ferrari 65
4. Lotus Renault 42
5. Mercedes 26
6. Sauber 8
7. Toro Rosso 6
8. Force India 4



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés