Connect with us
Hirdetés

technokrata

Gumigyilkos kanyar, eső, fickós Massa

Garázs

Gumigyilkos kanyar, eső, fickós Massa

Mire számíthatunk a Török Nagydíjon?

Könnyen lehet, hogy a hétvégi lesz az utolsó Forma-1-es futam Törökországban, a szervezőkkel még nem hosszabbítottak szerződést, és a kilátások sem túl rózsásak. Szomorú ezért az időjárás is: az előrejelzések szerint egész hétvégén esni fog.

A helyi felhők mellett Massa is sirathatja a GP-t, ahol az eddigi hat alkalomból háromszor is őt intették le elsőként, méghozzá zsinórban, 2006 és 2008 közt. Előtte Räikkönen nyert, még McLarennel, utána Button, még Brawnnal, tavaly pedig Hamilton.

Élen megtett kilométerek terén Massa egyenesen tarol: 806-ot számol, míg a második Räikkönen csak 336-ot, a harmadik Button 320-at, Alonsónak és Kovalainennek pedig 5-5 jutott.

A Ferrari pole-ok (Massa háromszor) és leggyorsabb körök (Räikkönen 2, Schumacher) tekintetében is a legeredményesebb. Alonso és Massa autója állítólag már életképesebb lesz Isztambulban, de túl sokat azért nem vár a csapat.

A Red Bull megjavította a KERS-t, a többiek meg szokás szerint fogadkoznak. Például, hogy bírni fogják a rafinált nyolcas kanyart, amely a vb összes fordulója közül a legjobban eszi a gumikat. Készített is ide speciális szettet a Pirelli, de a csapatok maradtak az általuk eddig amúgy nem sűrűn dicsért fajtáknál.

Nem sokkal a hosszú, többször megtörő nyolcas kanyar után, a tizes balostól kezdődik a DRS-zóna (mármint a versenyen, addig bárhol állítható a hátsó szárny), melyben ezúttal egy kisebb ív is lesz. Nem forradalom, de érdekes lesz.

A Török Nagydíj programja



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/garazs/2011/05/06/gumigyilkos-kanyar-eso-fickos-massa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés