Connect with us

Hirdetés

technokrata

Alonso: Érzem az akaraterőt

Garázs

Alonso: Érzem az akaraterőt

A spanyol Schumacher példáján érzékeltette: képes összeszedni magát a Ferrari.

Fernando Alonso abszolút hisz benne, hogy a Ferrari összeszedi magát a gyenge idénykezdet után. A vb még el sem indult, a kétszeres világbajnoknak máris 42 pont a hátránya Sebastien Vettel mögött.

“Egyértelműen rosszul kezdtük az évet, de bízom a csapatban, mindenkin érzem az akaraterőt” – mondta a spanyol, aki szerint a Ferrari már többször bizonyította: sokat képes évad közben fejlődni.

“Először ellenfélként éltem át ezt: 2006-ban a Renault-val nagy előnyt építettünk ki év elején, aztán két futammal a vb vége előtt már Michael Schumacher vezetett. Tavaly pedig kétszer is úgy nézett ki, már csak a következő évben reménykedhetünk, de visszajöttünk, és még az utolsó futamon is maradt esélyünk” – emlékezett az oviedói.

Alonso a McLarennel is példálózott, mondván, a briteket a téli tesztek után nem várták sehová, azóta mégis mindig a dobogóra állhattak.

“Ugyanakkor nem becsülöm alá a helyzetünk súlyát, minden területen (autó, stratégia, boxkiállások, pilóták, stb.) a legjobbnak kell lennünk a sikerhez. Az elmúlt napokban is kapcsolatban maradtam a mérnökökkel, tudom, hogy folyamatosan dolgoztak Maranellóban” – zárta mondandóját a ferraris.

 

 



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés