A Kínai Nagydíj hétéves történetében még egyetlen pilóta sem tudott duplázni: Barrichello, Alonso, M. Schumacher, Räikkönen, Hamilton, Vettel és Button nyert itt sorrendben. A jelenlegi mezőnyből Button és Alonso is háromszor állt dobogóra Sanghajban, ők szerezték a legtöbb pontot is (49, 48).
Konstruktőrök tekintetében a Ferrari vezet, három sikerrel (2004 Barrichello, 2006 Schumacher, 2007 Räikkönen).
Alonso viszont nagy gondban lehet, ha Ferrariján ezen a hétvégén is elromlik a hátsó szárny: Sanghajban a célegyenesen kívül van egy még hosszabb, 1175 méteres kanyarmentes szakasz.
A rajt után rögtön egy különös, kakaóscsiga-szerű kanyarba esnek be a pilóták, később egy brutális visszafordító jön, ahol egészen 80 km/óráig le kell lassítani, majd egy technikás rész után az a bizonyos hátsó egyenes következik (KERS be, szárnyat lesunyni!), amely egy hajtűkanyarba (73 km/h), végül a célegyenesre fordító balosba torkollik.
Vettel ugyanezt szakszerűbben is előadta:
Péntekre és szombatra esőt jeleznek elő, ám a futam napján várhatóan csak simán felhős lesz az égbolt. A Kínai GP történetében azonban száraz időben is volt már igen furcsa baleset, melyet Sebastien Buemi szenvedett el.
A Bridgestone BATTLAX széria történetének legjobb tapadását nyújtja, a csúcstechnológiás motorkerékpáros versenyzés során finomított innovációkra építve....