Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vettel és a magyar igazság

Garázs

Vettel és a magyar igazság

Kétszer kiesett az élről, harmadik nekifutásra a száraz Maláj Nagydíjon már nyerni tudott Vettel csapattársa, Webber (Red Bull), illetve Rosberg (Mercedes) előtt.

A szezon harmadik versenye, az 56 körös Maláj Nagydíj a szombati időmérővel ellentétben borús időben, de száraz körülmények között indult 30 fok feletti levegő-, 40 fokosnál is melegebb aszfalthőmérsékleten, s végig esőmentes maradt. De la Rosa a Sauber Ferrari-motorjának hibája miatt el sem tudott startolni. Mivel ugye nem esett, nem számított a Top10 kvalifikációs gumiválasztása, jelesül, hogy Webber intermédián nyerte meg az edzést, a többiek pedig extrém köpönyeget használtak. A rajtrács eleje így nézett ki: az első sorban Webber mellett Rosberg, mögöttük Vettel és Sutil, Kubica a két Williams szendvicsében, Schumacher a nyolcadik kockában. Button a 17-ik helyen, Alonso, Hamilton és Massa még hátrébb. Hamilton, Alonso és Massa kemény keveréken, Button és az eleje lágyon.

Vettel lerajtolta Rosberget, de Webbert is

A rajtot fantasztikusan elcsípő Vettel azonnal az élre állt. Barrichello a rajtrácson ragadt. Hamilton a 12-ik helyen találta magát. Az eleje: Vettel, Webber, Rosberg, Kubica, Sutil, Schumacher, Hülkenberg, Liuzzi. Hamilton hamar tizediknek lépett előre, Alguersuarit és Kobajasit is elkapta. Négy kör telt el. Glock és Trulli randevúzott, A Virgin húzta a rövidebbet. Vettel komoly tempót diktált. A két Ferrari beragadt a Toro Rossók mögé. Hamilton Petrovot is megelőzte, de az orosz a Renault-Ladával visszanyomta, remek. Hamilton a 8. körben újra megelőzte, majd cikázott egyet, szabályos volt-e vagy sem, passz. Csak figyelmeztették a felügyelők.

Massa, Alonso és Button Buemi mögött csinálták a semmit. Button végre előzésre szánta el magát, Alonso kárára. Kobajasi autója is elfüstölt, mindkét Saubernek annyi. A 10. körben Button máris a bokszban, lágy helyett kemény gumiért. Kivették a dugóból, lehet, hogy megint jól döntöttek? Schumacher is kiesett (a hatodik helyről), megadta magát, eltört a Mercedes bal hátsó felfüggesztése. Akik már búcsúztak: De la Rosa, Glock, Kobajasi, Schumacher.

Vettel és Webber szórták a leggyorsabb köröket. Liuzzi autója is elment vacsorázni, Hamilton már hetedik. Rosberget lerázta a két Red Bull, a maradék mercedeses hátránya 15 kör után 4,8 mp. Button begyorsult, nagyon. Rosberg, Kubica és Sutil elautókáznak. Hátul Kovalainen és Di Grassi akadt össze.

A 19. körben Rosberg hátránya már 7,5 mp… Lesz eső vagy nem? Állítólag, sajnos, nem. A két Ferrari rettenet lassú, Button simán át fogja őket ugrani. Kovalainen és Petrov is kiesett. A Toro Rossók serényen akciózgatnak. A Ferrarinak váltóproblémája lehet. Vettel kint, vissza épp Hamilton elé, Sutil a leggyorsabb a pályán.

Egy körrel később Webber is bent, elszúrták neki, a 25. körben a helyzet: Vettel, Hamilton, Webber, Rosberg, Kubica, Sutil. (Már ha a két Ferrarit leszámítjuk.) Hamilton sem volt még a bokszban. 27. kör, Massa cserés, lágy keveréken a kilencedik helyre jött vissza. Begyorsult, de közben a gumikra is vigyáznia kell… Alonso nem jön. Hamilton sem, egészen a 31. körig. A jó szokása szerint hiperagresszív brit csapat- és honfitársa, Button elé kavarodik vissza hajszállal, Hamilton lágyon, Button keményen

Aki Hamilton mellett még az akcióhősi főszerepre tör, az Alguersuari, nagyokat vív, most Hülkenberget oktatta. A 32. körben Vettel előnye Webberrel szemben közel 6 mp, lassan ki kéne esnie, nem? Fék vagy motor? Valami más? A 37. körben végre Alonso is kilátogat a bokszba, Massa mögé tér vissza, Hamilton nyomja Sutilt, Massa Buttont. A 39. körben az első tíz: Vettel, Webber, Rosberg, Kubica, Sutil, Hamilton, Button, Massa, Alonso, Alguersuari. Vettel előnye 3,7 mp.

Most Alonso a leggyorsabb, tán nem is volt váltóhibájuk, hanem csak a kemény keverék nem működött. Érkezik Massára, aki Buttonnal nem tud mit kezdeni. Különben unalmas a futam, nehéz előzni, kéne az eső. Na, a 44. körben Massa megelőzte Buttont a célegyenes végén, voltaképp simán, Button volt ugye az első, aki kereket cserélt… A két Ferrari és a két McLaren küzd, közben elöl a Red Bull zavartalanul haladgat, s szépen hozhat összetettben…

Alonso kívülről próbálkozott Buttonnak, nem sikerült. Mégis betegeskedhet a váltója, csúnya a Ferrari hangja, öblögetés van, krákogás. Másfél körrel a cél előtt újra nekiveselkedett a spanyol, elmegy, de mégsem, sőt füst csap ki, erről ennyit. Szóval az éllovas kiesett, nem is éllovas már. Webber pedig megfutja a verseny leggyorsabb körét kvázi jelzésképp (nem támadhatta Vettelt).

Zárkózik a Red Bull, Massa az élen

Vettel a rajtjával győzött, és hát azzal, hogy három a magyar igazság. Ezúttal nem hagyta cserben a technika. Red Bull 1-2, megkezdték hát a felzárkózást, Webber kötelező mosollyal az arcán. Rosberg két ötödik hely után dobogón, ez a Mercedes GP első pódiuma (Schumiért kár). Kubica megint erős a Renault-val, most negyedik. Sutil első pontjai idén, Alguersuarinak, sőt első újoncként Hülkenbergnek is megvan. A Virgin először a célban, a Lotus hazai pályán leégett, a HRT mindkét autója begurult.

Hamilton és Button is értékes pontokat szorgoskodott össze, Alonso kiesésével, Massa szerény teljesítményével alaposan összerázódott a mezőny. Tessék csak itt meglesni, mennyire! A Force India és a Williams is három futamon három pontszerzésnél jár, a Toro Rossónak először sikerült.

Három versenyen három különböző konstruktőr három különböző pilótája győzött, nem rossz. Lehet tippelgetni, ki lesz a világbajnok. Következő támpontként a Kínai Nagydíj jön április 18-án.

Maláj Nagydíj, végeredmény:

1.    Vettel (Red Bull) 1:33:48.412 ó
2.    Webber (Red Bull) + 4.849 mp
3.    Rosberg (Mercedes) + 13.504
4.    Kubica (Renault) + 18.589
5.    Sutil (Force India) + 21.059
6.    Hamilton (McLaren) + 23.471
7.    Massa (Ferrari) + 27.068
8.    Button (McLaren) + 37.918
9.    Alguersuari (Toro Rosso) + 1:10.602 p
10.    Hülkenberg (Williams) + 1:13.399
11.    Buemi (Toro Rosso) + 1:18.938
12.    Barrichello (Williams) + 1 kör
13.    Alonso (Ferrari) + 2 kör
14.    Di Grassi (Virgin) + 3 kör
15.    Chandhok (HRT) + 3 kör
16.    Senna (HRT) + 4 kör
17.    Trulli (Lotus) + 5 kör

Kiesett:

18.    Kovalainen (Lotus) 46 kör
19.    Petrov (Renault) 32
20.    Liuzzi (Force India) 12
21.    Schumacher (Mercedes) 9
22.    Kobajasi (Sauber) 8
23.    Glock (Virgin) 2
24.    De la Rosa (Sauber) 0

Leggyorsabb kör: Webber (Red Bull) 1:37.054 (53. kör)



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés